Tavaly szeptemberben több tanárt is kirúgtak a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból, amiért részt vettek a polgári engedetlenségi akciókban.
A Tanítanék Mozgalom és az Egységes Diákfront a Parlament elé várja a tiltakozókat, miközben az épületben rendkívüli ülésen tárgyalhatnak a javaslatról.
És négy másik indítványt, az iskolai nyári szünet első napján
A Pedagógusok Szakszervezetének frissen megválasztott új elnöke beszélt erről.
Nálunk eközben épp tizenöt városban zajlik tüntetés az oktatás és a tanárok helyzete miatt.
Csütörtökön tizenöt városban tüntetnek a státusztörvény bevezetése ellen. A rendőrség közleménnyel készül.
A magyar tanártüntetésekhez képest egészen más irányt vett a hasonló okokból indult tiltakozás Romániában.
A kezdő tanárok jobban keresnek, mint Magyarországon.
A minisztérium szerint a baloldali pártoknak a tüntetések fűtése helyett konstruktív párbeszédet kellene folytatniuk.
Kérdés, lesz-e megint kordonbontás. A Várban látványos a rendőri készültség.
Az államfő – egykori családügyi miniszter – a Sándor-palota nyílt napján vitatkozott tanárokkal és diákokkal.
Normális esetben az Európai Uniótól egyetlen ország sem kap béremelésre támogatást. Magyarországgal azért tettek kivételt, mert kiugróan rossz a közoktatás és a tanárok helyzete.
Újabb engedmények.
Kivennék, hogy a tanárok saját számítógépei is megfigyelhetők, és a kisgyerekes tanárok nem lennének átvezényelhetők. A szakszervezetek szerint ez édes kevés.
Hétfő reggel tanárok ülősztrájkoltak a Belügynél, délután négytől tüntetés lesz.