A vizsgálatok középpontjában az áll, hogy mi történt hétfőn 12:33-kor, amikor 5 másodpercre eltűnt 15 gigawattnyi termelt energia.
Nem volt kibertámadás, és az időjárásban sem volt semmi extra, mégis néhány óra alatt felborult két ország élete. Tényleg a napenergia a hibás? Ki lesz a politikai felelős? Blackout-mánia, Mad Max életérzés és az elemes rádiók reneszánsza.
Kritikus állapotban van a távközlés az országban.
Trump érkezése felborította a 80 éven át létező szövetségi rendszert, Európa vezetői pedig most rohanva próbálnak valami újat tető alá hozni. Amiből sem a magyar, sem a szlovák kormány nem kér.
Pedro Sánchez szerint könnyedén megfelejtkeznek az emberek a demokrácia erősségeiről, ha benne élnek.
Pedro Sánchez szerint „szükségszerű, hogy Európa pozitívan álljon hozzá” a bevándorlás kérdéséhez, mert a kontinens népessége hanyatlik, és „Spanyolországban az utóbbi 20 év gazdasági fejlődésének csaknem 50 százalékát a bevándorlásnak köszönhették”.
Pedro Sánchez erről Pekingben beszélt.
Megválasztották az Európai Parlament új képviselőit. A friss eredményeket Hegedűs Dániellel, a German Marshall Fund elemzőjével értékeltük.
Az „egységes palesztin állam” a spanyolok szerint a Gázai övezetet és Ciszjordániát is magába foglaló területet jelentené a Hamász-rivális Palesztin Nemzeti Hatóság fennhatósága alatt, fővárosa pedig Kelet-Jeruzsálem.
Madridban írt alá kétoldalú biztonsági megállapodást a spanyol kormányfő és az ukrán elnök.
Az argentin elnök „arrogáns szocialista baromságának” nevezte a lépést, de azt mondta, nem lesz „olyan ostoba, hogy megismételje ugyanezt a hibát” Argentína spanyolországi nagykövetének visszahívásával.
A spanyol társadalom bizalmát, megértését és szolidaritását kérte, hogy el tudja látni feladatait.
Pedro Sánchez felfüggeszti közéleti tevékenységét, gondolkozik, és pár nap múlva bejelentést tesz. Közben vészesen közelednek a választások.
Csúszás is volt, miután Orbán egy Macronnal és Scholz-cal közös reggelivel indította a napot. A finn miniszterelnök még extra ruhával is készült.
176 szavazatra volt szüksége a parlamentben, 179-et szerzett.