pelenka

Nagy Mártonék a háztartási és piperetermékekre is kiterjesztenék az árrésstopot

A Rossmannt, a DM és a Müller üzleteket is név szerint említette a nemzetgazdasági miniszter.

Bódog Bálint
gazdaság

Újabb japán pelenkagyártó áll át a csecsemőkről a felnőtt termékekre

Annyira kevés gyerek születik, jobban megéri az öregeknek termelni.

Botos Tamás
külföld

Pár napos kora óta bilire tesszük a gyerekünk, és egy évvel később már látni, hogy miért jártunk jól

Az angol neve után itthon is csak EC-zés néven terjedő módszer lényege a felismerés, hogy a gyerekek már egészen kiskorúkban sem szeretnek a saját pisijükben meg kakijukban ülni, és kifejezetten reszponzívak minden ötletre, ami abba az irányba hat, hogy elkerülhessék ezt.

Horváth Bence
életmód

Visszatért a Földre négy űrhajósával és elromlott vécéjével a Crew Dragon

Pelenkában jöttek vissza az űrhajósok, miután elromlott a SpaceX kapszulájának mosdója.

Mészáros Juli
űr

Pelenkában térnek vissza a Földre a SpaceX űrhajósai

Elromlott a vécé.

Urfi Péter
TUDOMÁNY

Pelenka viselését javasolják az utasszállítók személyzetének Kínában

Hogy ne kelljen mosdóba menni.

Fődi Kitti
koronavírus

Három napra lezártak egy Fülöp-szigeteki strandot, mert egy nő elásott egy pelenkát

Felvétel készült róla, lett is belőle botrány.

Király András
külföld

Kaliforniában eltörlik a pelenka, a tampon és a betétek áfáját

A kormányzó a következő 5 évben nem szedne áfát ezek értékesítése után.

Sarkadi Zsolt
külföld

Orbán Ráhel eldobott pelenkájáról folytat eszmecserét a Miniszterelnöki Kabinetiroda és az MSZP

Bangóné nem engedi el a pelenkaügyet, az államtitkár sajnálkozik.

Urfi Péter
POLITIKA

Eljött a nap, amikor a közszolgálati média úgy érezte, írnia kell Orbán Ráhelről

Az állami média korábban sosem adott hírt a miniszterelnök lányáról, inkább ignorálta a turizmus körül kavarásait, vagy hogy Bahreinben tárgyalt az olajügyi miniszterrel. De a szaros pelenka már közügy.

Herczeg Márk
media

RTL Híradó: Kifogyott a vécépapír a Semmelweis Egyetem tüdőklinikájának automatájából

Magyarország erős és büszke európai ország.

Herczeg Márk
Egészségügy

Öt férfi közvécében szerelt fel pelenkázót a Csatornázási Művek

Apák napja alkalmából.

Czinkóczi Sándor
Egészségügy

Bepelenkázott majom támadt rá az áruházi dolgozóra

És még neki állt feljebb! Az "anyukája" szerencsére közbeavatkozott.

Karaj Kisasszony
ÁLLAT

Még nem szobatiszta, de már jobban deszkázik, mint ahogy te valaha fogsz

Nem lehet elég korán kezdeni. Kahlei már másfél éve tolja.

anarki
sport

Vizes pelenkát küldött mobil helyett a csaló

Király András
bűnügy