pentagon

Hamarosan civileket is őrizetbe vehetnek a tengerészgyalogosok Los Angelesben

Egy 700 fős zászlóaljat vezényelnek ki a bevándorlási hivatal embereinek védelmére.

Czinkóczi Sándor
külföld

Amerika csökkenti az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást

Pete Hegseth úgy fogalmazott: „Ez a kormányzat egészen másként tekint erre a konfliktusra.”

Mészáros Juli
külföld

A Pentagon úgy döntött, amerikai hadihajó nem lehet melegjogi vezetőről elnevezve

Harvey Milk nevét júniusban távolíthatják el a hajóról.

Windisch Judit
külföld

Trumpék elrendelték, hogy mostantól csak hivatalos kísérettel tartózkodhat újságíró a Pentagonban

Az amerikai hadsereggel foglalkozó újságírók érdekeit képviselő szervezet szerint ez közvetlen támadás a sajtószabadság ellen.

Székely Sarolta
külföld

Minek annyi tábornok? – komoly leépítésekről rendelkezett egyetlen oldalnyi feljegyzésben az amerikai védelmi miniszter

Szerinte több tábornok és admirális nem jelent nagyobb sikert, egyébként is a vezető tisztek sokat politizáltak.

Haász János
külföld

Hegseth kinyírt egy Bidennek tulajdonított programot, pedig azt még Trump írta alá, első kormányzása alatt

A védelmi miniszter száműzte a Pentagon „Nők, béke és biztonság” programját.

Mészáros Juli
külföld

Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter sminkszobát csináltatott a Pentagonba

Hogy bármikor készen állhassanak egy tévéinterjúra.

Fődi Kitti
külföld

Dőlhet az első debildominó: veszélyben Trump kétbalkezes hadügyminisztere, aki a családtagjaival is hadititkokról csetelt a Signalon

A belsőkörös trumpista Pete Hegseth pozíciója három hónap alatt még úgy is meg tudott inogni, hogy Amerika közben nem szenvedett el semmiféle harctéri vereséget.

Szily László
külföld

Nem az a kérdés, hogy csökkentik-e az Európában állomásozó amerikai katonák számát, hanem az, hogy mikor és mennyivel

Az sem világos, hogy az európai országokkal fognak-e egyeztetni az ügyről az amerikaiak előzetesen, vagy majd mindenki megtudja a sajtóból, hogy hogyan döntöttek.

Takács Lili
külföld

Trump vámjai a felpörgő hadiipart is arcon rúgják

A Pentagon hosszú évtizedeken át építgette és szépítgette saját igényei alapján azokat a globális ellátási láncokat, amiket most alaposan felkavarhat a vámháború. És saját hadseregét is drágábban tudja így csak fenntartani.

Takács Lili
külföld

Kirúgták a grönlandi amerikai támaszpont vezetőjét, miután kritizálta Vance alelnöknek a szigetről mondott szavait

A Pentagon közölte: nem tolerálják az ilyen cselekedeteket.

Haász János
külföld

Trump kivonhatja az amerikai katonákat Lengyelországból és Romániából

Biden az orosz invázió után vezényelte Kelet-Európába az amerikai hadtesteket, Trump tízezer katonát is visszavihet közülük.

Kolozsi Ádám
külföld

Tájékoztatja a Pentagon Elon Muskot az Egyesült Államok Kína elleni haditervéről

Semmi különös, csak kicsit összeférhetetlen.

Diószegi-Horváth Nóra
külföld

Kultúrharc: törlik az első atombombát ledobó Enola Gay fotóját is, mert a repülő nevében szerepel a „meleg” szó

Trumpék azért harcoltak a woke-ok ellen, mert azok tiltanak bizonyos szavakat, majd amint hatalomra kerültek, listázni kezdtek.

Szily László
idióta rekordok

Pete Hegseth visszavágja a Pentagon költségvetését

A megszorítások az 50 milliárd dollárt is elérhetik.

Gazda Albert
külföld