pénz

Balatoni road movie készül a te pénzedből

A Kodály Method alkotói, akik korábban kisfilmekkel mutattak be magyar zenekarokat, balatoni zenés nagyfilmre készülnek! Nem Andy Vajnától, nem is az anyukájuktól, hanem tőled kérnek rá pénzt!

Ács Dániel
FILM

Esik a forint, inverz rali várható a megrendült piacokon

Kerner Zsolt
gazdaság

Máig kérhető az ingyenes készpénzfelvétel

Kerner Zsolt
gazdaság

Irán kap egy nagy zsák pénzt

Az atomalku részeként 4,2 milliárd dollárnyi befagyasztott betétet vehet fel. Az első részletet február 1-én kaphatják meg.

Király András
külföld

Húszezres, az elátkozott bankjegy

2013 van, az átlagkereset nem 4651 forint, mint 1982-ben, az ember mégis néha úgy érzi, amikor 20 ezressel próbál fizetni, mintha bűncselekményt követett volna el. Így alázhatnak meg a boltban, ha ott akarod hagyni a mocskos nagy címletedet.

Herczeg Márk
gazdaság

Így dugott el Hodorkovszkij 170 millió dollárt Putyin elől

Az orosz olajmágnás 15 milliárd dollárjával egykor a világ egyik leggazdagabb embere volt. Azért most sem kell félteni. de hogy tartott meg valamennyi pénzt úgy, hogy 10 évig börtönben ült?

anarki
bűnügy

Ezekkel kereshetted magad szét 2013-ban

Ha erre költötték a rezsicsökkentéssel megspórolt pénzt, akkor önök nagyon ügyesek.

Kerner Zsolt
gazdaság

Nick Szabo lehet a Bitcoin kitalálója?

Továbbra sem tudjuk, ki volt Nakamoto Szatosi, aki a Bitcoint kitalálta. Egy blogger most szóanalízissel esett neki a netnek, és úgy néz ki, meg is találta.

Kerner Zsolt
Egyéb

Varga Mihály kiakadt, hogy ezeket csak a pénz érdekli

És nem veszik figyelembe a kezdeményezés nemes célját, a hagyományőrzést, a települések bemutatását.

Kerner Zsolt
gazdaság

Ezentúl borzasztóan egyszerű lesz pénzt utalni e-mailben

De pont ezért kifejezetten veszélyes is. Itt a Square Cash.

Kerner Zsolt
gazdaság

Mibe rakjam a pénzem, ha most megszűnik a pénz?

Három napnál is kevesebb ideje maradt az amerikaiaknak az adósságplafon megemelésére. A piacok még nem aggódnak, de azok a 2008-as világválság előtt se izgulták túl a dolgot. Így én már a pénz nélküli világra készülök. Jól döntök, ha minden pénzem cukorra költöm?

Király András
gazdaság

A csomag-becsekkolási díj után újabb pénzbeszedési ötlettel álltak elő a légitársaságok

Király András
gazdaság

Tanárnő, mennyit tetszett ma kézhez kapni? Többet vagy kevesebbet, mint korábban?

Ma derült ki, mennyivel kapnak több fizetést a tanárok a béremelés után. Meg az is, mennyivel kapnak kevesebbet.

Kerner Zsolt
oktatás

8 milliárdért vesz autókat az állam

Botos Tamás
Egyéb

Bankrablás volt a Kálvinon

Botos Tamás
bűnügy