Az Index olvasójának azt mondták, csak az ott dolgozóknak jut papír, mert többre nincs keret.
Az ellenzéki pártok közéleti aktivitásra, az európai EP- választáson való részvételre biztatták az utóbbi hetekben tartott rendezvényein a londoni, a müncheni és a bécsi magyarokat.
Szerencsére még így is jutott a megtakarításokra.
Azt üzente, hogy ha nem fizetik ki, akkor olyat mond, amit nem szokott. Zuglóból pedig visszaszóltak, hogy örüljön, hogy a fideszesek időben utalnak.
Öt embert vettek végül őrizetbe.
Kiürülhetnek az automaták, és nem szedik össze az áruházak bevételeit sem.
Ismét levélben fog adományt kunyizni a kormánypárt, ezúttal az EP-választásokra.
Ötös egy szál se.
A jegybank pedig azt mondja, nem is hiányzik semmi, az ellenzék szerint viszont pont a jegybank vezetői lopták el a pénzt.
Több mint ezer dollárt darált le.
Vissza kell utalniuk az uniós támogatások egy részét az Államkincstárnak, az ottani számlavezetésnek pedig borsos ára van.
Akár négyezer forintot is elkérhetnek attól, aki az orvos szerint csak „kényelmi szempontból” veszi igénybe az ügyelet szolgáltatásait.
A rövidebb kamatperiódusú jelzáloghiteleknél a mostaninál alacsonyabb eladósodottságot fog engedni a jegybank.
Kylie Jenner párja Astroworld című albumának sikerét ünnepli így.
💔