per

Pert nyert a Líra a homofób törvény vesszőhibája miatt, nem kell 12 milliós bírságot fizetnie

Kérdéses, hogy vajon az ítélet után a jogalkotó beszúrja-e a vesszőt, amely miatt értelmezhetetlen a homofób törvény.

Bódog Bálint
belföld

Jövő héten kezdődik a Madeleine McCann-ügy fő gyanúsítottjának pere Németországban

Christian Brückner négy másik nem kapcsolódó szexuális bűncselekmény miatt áll bíróság elé, amiket 2000 és 2017 között követett el ugyanott, ahol a kislány eltűnt.

Solti Hanna
bűnügy

Egy 9 Tesla-részvénnyel rendelkező dobos miatt nem kapta meg Musk az 55,8 milliárd dollárját

Richard Tornetta jól kibabrált a világ leggazdagabb emberével.

Benics Márk
külföld

Beperli a MoMA-t egy művész, aki meztelenül szerepelt Marina Abramovics művében, mert szerinte a múzeum nem védte meg a szexuális zaklatástól

Bonafede szerint a képzés során megértették vele, hogy az előadóktól „elvárják, hogy keményen helytálljanak”, függetlenül attól, hogy a látogatók hogyan viselkednek velük szemben.

Jelinek Anna
külföld

Beperelte Madonnát két rajongója, mert későn kezdte koncertjét, ők meg másnap korán keltek

Keresetük szerint a koncert végén, éjjel 1-kor, „az éjszaka közepén” kellett „szembesülniük” a „korlátozott tömegközlekedéssel”,

Mészáros Juli
ÉLET

Pert indít az EP, amiért az Európai Bizottság pénzt adott a magyar kormánynak

Daniel Freund szerint „fennáll a megalapozott gyanú, hogy Ursula von der Leyen bizottsági elnök megvásárolta Magyarország megállapodását az Ukrajnával való csatlakozási tárgyalások megkezdéséről”.

Mészáros Juli
eu

A Hamász által megtámadott fesztivál túlélői beperlik az izraeli államot

Szerintük a biztonsági szervek mulasztásai miatt következett be a mészárlás.

Czinkóczi Sándor
háború

A New York Times beperelte az OpenAI-t és a Microsoftot, amiért ellopták a cikkeiket

Hogy chatbotot fejlesszenek.

Fődi Kitti
külföld

Ejtették a szexuális zaklatás vádjait Warren Beatty ellen

A most 86 éves színészt azzal vádolták, hogy 1973-ban többször is szexre kényszerített egy tizenéves lányt.

Benics Márk
külföld

Íme a Pesti Srácok hazugságainak „vékony ténybeli alapja”

Huth Gergelyt megkérdezte a Partizán, hogy mire alapozták az állításukat, hogy rám írták ki a ferencvárosi médiapályázatot, amin el sem indultam, és ami miatt bepereltem a Pesti Srácokat, majd veszítettem. Tanulságos történet.

Ács Dániel
Média

Kimondta a bíróság, hogy a Daily Mirror tényleg lehallgatta Harry herceg telefonját

Több mint 60 millió forintnyi kártérítést kap.

Mészáros Juli
külföld

Az Európai Bizottság a tagállamokra mutogat a Pfizer Magyarország elleni pere kapcsán

A magyar kormány szerint viszont a nagymennyiségű vakcinát a bizottság kényszerítette a tagállamokra.

Diószegi-Horváth Nóra
járvány

Ellenkérelmet nyújtott be a 3-as metrókocsikat felújító orosz cég a BKV perében

Több mint három évig a periratokat sem vették át.

Fődi Kitti
belföld

A Pfizer a magyar államot is beperelte, 23 milliárd forintra

Az EU túl sok vakcinát rendelt, de a szerződésből nem tudtak eleget visszaszabni. A Pfizer/BioNTech nemrég már a lengyel államot is beperelte.

Herczeg Márk
járvány

Bírósági ítélet mondja ki, hogy Donald Trumpnak nincs mentelmi joga a 2020-as választással kapcsolatos ügyben

Ez az első amerikai bírósági döntés, ami kimondja, hogy az elnökök ellen ugyanúgy lehet büntetőeljárást indítani, mint bármely más állampolgár ellen.

Benics Márk
külföld