per

Nem ért véget velük – hatalmasat robbant a Blake Lively-Justin Baldoni-zaklatási ügy

Lively és Baldoni nem házasok, még csak nem is jártak soha, csak leforgattak egy közös filmet, de már a bemutatón sem mutatkoztak együtt. Most meg ott tartunk, hogy az egyik szexuális zaklatással vádolja a másikat, a másik meg az azzal, hogy bezárta őt a pincébe filmje premierjén. Ebből lehet az új Amber Heard-Johnny Depp per.

Mészáros Juli
külföld

A Birkenstock perli a papucsait másoló cégeket

Szerzői jogok megsértése miatt indítottak három pert, szeretnék, ha iparművészeti alkotásként ismernék el papucsaikat és szandáljaikat.

Mészáros Juli
KULTÚRA

Hegyvidék beperli Lázár János minisztériumát a turulszobor ideiglenes műemléki védelme miatt

A XII. önkormányzat szerint az Építési és Közlekedési Minisztérium tisztán politikai döntést hozott, csak azért, hogy a kerület ne tudja áthelyezni a gyilkosok emlékművét.

Herczeg Márk
Budapest

Gulyás köszöni a cikkünk után érkező jókívánságokat, de beperel minket

Szerinte az esküvőjéről szóló hír, vagyis "a magánéletére vonatkozó információ nyilvánosságra hozása többrendbeli jogsértést” valósít meg.

Windisch Judit
POLITIKA

Elölről kell kezdeni a nyomozást a Tate-fivérek ügyében

Szabálytalanságokat találtak a vádiratban, visszadobták az ügyészségnek.

Fődi Kitti
nők elleni erőszak

Eltiltott bíró pereli a Kúriát, a tét a bírói véleménynyilvánítás szabadsága

A Kúriáról egy főtanácsadót is kirúgtak azonnali hatállyal, miután a főnöke neki tulajdonított egy Kúriával kapcsolatos kritikai véleményt.

Haász János
belföld

Az Alkotmánybíróság szerint nem alaptörvény-ellenes, hogy a társadalombiztosító nem ad támogatást beszédpótló eszközre

Körülbelül egy évvel ezelőtt egy család beperelte a NEAK-ot, mert nem adtak támogatást a nem beszélő fogyatékossággal élő fiuk beszédpótló eszközére, mondván, hogy az ehhez szükséges tablet és szoftver nem orvostechnikai eszköz.

Fődi Kitti
belföld

Tanúként hallgatták meg Benjámin Netanjahut az ellene folyó korrupciós perben

„Nyolc éve várom ezt a pillanatot, hogy elmondhassam az igazságot” – mondta a vesztegetéssel, csalással és hivatali visszaéléssel vádolt izraeli miniszterelnök a bíráknak.

Kaufmann Balázs
külföld

Tagadta a bűnösségét a korrupciós óriásperben Varga Mihály volt helyettes államtitkára és Palkovics László volt bizalmasa is

Karsai Tamás korábbi helyettes államtitkár a XI., Barta-Eke Gyula volt állami cégvezető a XII. rendű vádlott a több minisztériumot érintő vesztegetési ügyben, 4, illetve 5 év börtönt kértek rájuk. A mai előkészítő tárgyaláson kihallgatott két másik vádlott szintén tagadta a bűnösségét.

Haász János
belföld

Donald Trump az ellene irányuló perben védőügyvédként dolgozó Pam Bondit jelöli főügyésznek

Pam Bondi Trumpot korábban barátjának is nevezte.

Fődi Kitti
külföld

Nagy fordulat az Andrew Tate elleni romániai büntetőügyben, megúszhatja a nemi erőszakkal és emberkereskedelemmel vádolt influenszer

A fellebbviteli bíróság számos ügyészségi eljárási hibát talált.

Haász János
külföld

Pert indít az Átlátszó a Szuverenitásvédelmi Hivatal ellen

Szerintük a jelentés „nyílt visszatérés az imperialista ügynökökkel riogató pártállami állambiztonsági propagandához”.

Haász János
belföld

A DK elsőfokon pert nyert az Államkincstárral szemben a 2022-es kampányfinanszírozás ügyében

A bíróság azt mondta ki, hogy törvénytelenül inkasszóztak 43,5 millió forintot a párt számlájáról.

Fődi Kitti
POLITIKA

Nem öncélúan ábrázolja a mesekönyv a nemváltást, nem kell ötmilliót fizetnie a Lírának

A fogyasztóvédelem azért indított pert a Líra ellen, mert az egy kecskeméti üzletében egy templom bejáratától kétszáz méteren belül árult nemváltást is ábrázoló mesekönyvet.

Bódog Bálint
belföld

A robotaxi promóciós képei miatt beperelte Elon Muskot és a Teslát a Szárnyas fejvadász 2049 készítője

Az Alcon Entertainment azt állítja, engedély nélkül használták fel a film képeit.

Benics Márk
külföld