per

Ed Sheeran négy év után megnyerte az ellene indított szerzői jogi pert

"Oh I / Oh I / Oh I / Oh I" ≠ "Oh Why / Oh Why / Oh Why / Oh Why /"!

Bódog Bálint
popzene

Beperelték a Burger Kinget, mert a reklámokban nagyobbnak tűnnek a burgereik mint a valóságban

A vásárlók megtévesztése miatt nyújtottak be csoportos keresetet a gyorsétteremlánccal szemben.

Mészáros Juli
gasztronómia

Donald Trump beperelte Hillary Clintont és más demokratákat, amiért azt állították, összejátszott az oroszokkal 2016-ban

A volt elnök legalább 24 millió dolláros kártérítést tartana fairnek.

Kiss Imola
külföld

Hann Endre beperelte az Elkxrtuk készítőit, akik azzal védekeznek, hogy egy játékfilmen nem lehet tényeket számon kérni

Kálomista Gábor azzal kampányolt filmje mellett, hogy abban csak a szerelmi szál kitaláció, minden más valódi. Aztán kapott jogi felszólítást.

Rényi Pál Dániel
jog

Pert nyert a Labrisz a kormányhivatal és a rendőrség ellen

A bíróság két, a Meseország mindenkié című mesekönyvvel kapcsolatos ügyben is a Labrisz Leszbikus Egyesületnek adott igazat a héten.

Mészáros Juli
belföld

Több száz milliárd dollárra perli a Facebookot Texas a közösségi oldal arcfelismerő rendszere miatt

Az illegálisan biometrikus adatokat gyűjtő program miatt 2020-ban peren kívül már 650 millió dollárt fizettek ki Illinois államnak.

Szily László
INTERNET

Pénzmosási perben szerepel vádlottként a Credit Suisse

A vád szerint több millió eurót mosott tisztára Svájc második legnagyobb bankján keresztül egy bolgár kábítószer-kereskedő.

Mészáros Juli
bűnügy

Amerikai képviselők nekimennek az Amazonnak, mert öngyilkossághoz használt anyagot lehet rajta rendelni

A törvényhozók szerint súlyos aggodalomra ad okot, hogy az Amazon engedélyezi az étel-tartósítószer árusítását, ráadásul egyes eladók éjszaka is házhoz szállítják.

Herczeg Márk
öngyilkosság

Megúszta a Champignons League pizza, az UEFA elengedte az ügyet

Az Európai Labdarúgó-szövetség perrel fenyegetett egy német éttermet a gombás pizzájuk miatt. Belátták, hogy nem volt jó ötlet.

Boros Juli
agyvihar

Perelt a Megafon, hogy megvédje a közpénzes állítását, de vesztett

A bíróság első fokú ítélete szerint teljesen rendben van, hogy a Telex leírta, "nagyon is juthatott közpénz" a kormány üzeneteit már 600 millióból hirdető Megafon Központhoz.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Hat pajzsmirigyrákos fiatal perli a fukusimai atomerőmű üzemeltetőjét

A csoportos keresetet indító fiatalok a katasztrófa idején hat és 16 év közöttiek voltak, állításuk szerint a sugárterhelés miatt lettek rákbetegek.

Mészáros Juli
külföld

400 millió forintnyi kártérítést fizethet a YouTuber, aki azt állította Cardi B-ről, hogy nemi herpesze van és drogozik

A rapper ügyvédei szerint a nő anyagi hasznot akart húzni a hamis információkból.

Kiss Imola
bulvár

Kémkedés vádjával nyolc év börtönre ítéltek Iránban egy francia turistát

Egy olyan új vádpont alapján kapott a vártnál is hosszabb büntetést, amiről nem is tájékoztatták.

Kiss Imola
külföld

Becsületsértés miatt perelnek egy amerikai rendezőt Olaszországban, miután tanú volt egy másik ügyben, és az ügyész megsértődött rá

A dokumentumfilmje szennyezett vérkészítményekről szólt, amelyekből Olaszország is vett. Duda hiába volt az ügyészség tanúja, az ügyész nagyon furcsán kérdezte ki, ő pedig ezt nehezményezte.

Kiss Imola
mindenkinek elment az esze

Kardashiant és Mayweathert is perlik egy kriptotoken reklámozása miatt

A kereset szerint félrevezették a befektetőket azzal, hogy az EthereumMax által értékesített tokeneket reklámozták „a követőik és a befektetők kárára”.

Mészáros Juli
külföld