David Miscavige a feljelentést nem volt hajlandó átvenni, de a per így is megkezdődik.
Zaklatás miatt bűnösnek mondta ki a bíróság Pető Attilát, akit tizenhárom éves korában molesztált egy pap, majd két egyházi vezető jelentette fel, mert túl sokszor érdeklődött az ügyéről.
A kezdeményező négy indonéz állampolgár volt, akiknek a lakhelyét veszélyezteti a tengerszint-emelkedés.
Emellett kötelezettségszegési eljárást indítanak hazánk ellen a fa- és szénalapú energiatermékek kiviteli korlátozásai miatt is.
A szövetségnek 48 500 eurót kell fizetnie a 49 éves Manuel Gräfének.
Cihanouszkaja bohózatnak és Lukasenka személyes bosszújának nevezte az eljárást.
A kereset szerint a cégek direkt úgy tervezték a termékeiket, hogy a fiatalokat rászoktassák a platformjaikra, és ezzel mentálhigiénés válságot idéztek elő.
A klímaperek jelentős része emberi jogi alapon zajlik más országokban is, több fontos ügy az Emberi Jogok Európai Bírósága nagykamarája előtt van.
Visszautasítja a színészek vádjait, hogy kihasználták volna őket a forgatás során.
A szülők azt mondják, csak annak örülnek, hogy a tragédia óta szigorodtak az iskolai kirándulásokra vonatkozó szabályok.
Valótlanságokat állítottak az üzletemberről.
A kislány édesanyja farmereket varrt, miközben az egyik munkatársa megerőszakolta a lányát a gyár szálláshelyén.
Amber Heard fellebbezett az ítélet ellen, de most úgy döntött, mégis inkább lezárja az ügyet.
A kormányfő a kiperelt iratok szerint 631 610 forintot fizetett be a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak.
Zelenszkij kitartóan lobbizik egy különleges bíróságért.