Volt barátnője, három másik nő és egy férfi producer is szexuális erőszakkal és bántalmazással vádolja a rappert, akinek nemrég a fiait és állítólagos dílerét is letartóztatták egy razzia során.
Eredetileg 464 millió dollárt kellett volna befizetnie, hogy elérje az ítélet végrehajtásának felfüggesztését.
Négy éve el voltak tiltva attól, hogy a Hell Energy kapcsán megemlítsék a tulajdonos Barabás család tagjainak nevét.
Az ítélet jogerős, de egy szülő szerint soha nem tudják majd behajtani a kártérítést.
A vád szerint az Apple monopolizálta az okostelefonok piacát.
A bíróság úgy döntött, az űrből lezuhant, 14 kilogrammos kő ingatlan vagyonnak számít. De az ügy a legfelsőbb bíróság elé kerülhet.
Több mint tízezer embert tartóztattak le a 2019-es tüntetéshullámok során, a perek még mindig tartanak.
A Parlament elnöke a frakcióvezetőkkel tartott csütörtöki megbeszélésén jóváhagyta a lépést.
Még az elnökök testületének is szavaznia kell a per tényleges megindításáról.
A férfi súlyos szabálytalanságokat tárt fel korábban.
A BKK felelőssége volt, hogy egy alkalmatlan céget bízott meg, így a budapesti közlekedési vállalat csak a követelés tizedét, az előleget és a kamatait kapja vissza.
Az Operaház közleményéből nem derül ki, pontosan miről hazudott a büfét üzemeltető cég.
A vád szerint mind a négy férfi valamilyen módon érintett volt az öt halálos áldozattal járó terrortámadásban. A vádlottak tagadnak.
A lottótársaság szerint tévedésből tették közzé a számait nyerőszámként.
A 44 éves norvég tömeggyilkos, aki 2011-ben 77 embert ölt meg, a január elején indított perben azzal érvelt, hogy az elszigeteltsége sérti az emberi jogait.