Peruban egyre nagyobb probléma az illegális bányászat és az ahhoz kapcsolódó bűncselekmények.
89 éves volt.
Az edző a neki szánt piros lapot akarta számon kérni a bírón.
Napa Castro esővizet ivott, és bogarakat evett.
Homlokon csókolta a mozdony a fáradt peruit, aki kispárnának nézte a síneket.
Egy játékos meghalt, négyen megsérültek, a kapus állapota még mindig válságos.
A volt elnök átszámítva 1,3 milliárd forint kenőpénzt fogadott el egy brazil építőipari cégtől.
Egy vatikáni vizsgálat brutális szexuális és más visszaéléseket tárt fel, amelyek Ferenc pápát a szokatlan döntésre sarkallták.
Az egykori perui elnök, a spin diktatúrák atyja nyolcvanhat évesen halt meg rákban. Akár több tízezer állami gyilkosságért lehetett felelős.
A hegymászót és csapatát lavina temette maga alá 2002-ben.
Marcelino Abad Tolentino a háromezer méteren fekvő Chaglla kisvárosában születhetett 1900-ban, de az állami szervek 2019-ig nem tudtak a létezéséről.
Dina Boluartét jogosulatlan vagyonosodással gyanúsítják.
A felvételen szerelmet vall egy fiatal nőnek, akit kormányzati szerződésekhez segített.
Sajnos minden földi eredetű bennük.
A spin diktatúrák több tízezer állami gyilkosságért felelős atyja tíz évvel korábban szabadult, és elnöki kegyelmet is kapott.