Pfizer/BioNTech

A Sanofi segítséget nyújt a Pfizer-vakcinák gyártásában

A saját oltóanyaguk hatalmas késében van, a francia kormány komoly nyomást gyakorolt rájuk, hogy akkor legalább a többieknek segítsenek.

Sarkadi Zsolt
járvány

Hatásos a brit variáns ellen a Pfizer vakcinája

Laboratóriumi vizsgálatok szerint a Pfizer vakcinájával kezelt betegek szervezetében az antitestek semlegesítették a koronavírus mutációját is.

Mészáros Juli
járvány

Népszava: 6,6 millió Pfizer-vakcina érkezik év végéig Magyarországra

Az is kiderült, hogy a cég januárban tárgyalni kezdett az Európai Bizottsággal további 200 millió adag vakcina biztosításáról.

Mészáros Juli
járvány

Müller Cecília szerint nem változik az oltási rend attól, hogy a Pfizer kevesebb vakcinát szállít Európába

Megpróbálnak máshonnan vakcinát szerezni.

Czinkóczi Sándor
járvány

Átmenetileg kevesebb vakcinát szállít Európába a Pfizer

Februrár közepéig visszafogják a gyártást, hogy közben tudjanak fejleszteni. A norvégokhoz emiatt 18 százalékkal kevesebb dózis érkezett.

Czinkóczi Sándor
járvány

Nem csak azért gyorsabbak a britek, mert előbb kezdték az oltást

Többek között az is segíti őket, hogy az oxfordi vakcinát jóval egyszerűbb szállítani.

Czinkóczi Sándor
járvány

Működik a védőoltás! Izraelben a beoltottak körében máris felére csökken a fertőzések száma

Pedig az első dózist még legfeljebb két hete kaphatták meg, és a teljes védettséghez egy második dózist is kapniuk kell.

Király András
külföld

Újabb 300 millió adag vakcina vásárlásáról egyezett meg a Pfizerrel az EU

A következő szállítmány 2021 második negyedévében lesz elérhető a tagállamok számára.

Neuberger Eszter
járvány

Megérkezett a harmadik vakcinaszállítmány Magyarországra

39 ezer újabb adag oltóanyag érkezett, továbbra is az egészségügyi dolgozókat oltják.

Mészáros Juli
koronavírus

A Pfizer/BioNTech szerint nincs bizonyíték a vakcina hatékonyságára, ha a második adagot túl későn adják be

A vakcina hatékonysága olyan kutatáson alapul, aminél a két adagot 19 és 42 nap közötti intervallumban adták be, a teljes védelem a második oltás után 7 nappal következik be.

Herczeg Márk
járvány

Brüsszel elkezdte az eddiginél több vakcina beszerzésére irányuló tárgyalásokat a Pfizer/BioNTech cégekkel

De az oltóanyag termelési kapacitásának korlátai nehézségeket okozhatnak az ellátásban.

Herczeg Márk
járvány

Izrael vezeti az vakcinaversenyt 11,5 százalékos oltottsággal

Bahrein a második 3,5-tel.

Sarkadi Zsolt
járvány

A ZDF brüsszeli tudósítója összeszedte, hogy áll az EU a koronaoltással

Lett volna mit jobban csinálni, de sínen van a dolog.

Sarkadi Zsolt
járvány

A tesztek során placebóval beoltott jelentkezők is megkapják a Pfizer-BioNTech-vakcinát

Az amerikai gyógyszerfelügyelet nem örül a kontrollcsoport szétszedésének.

Sarkadi Zsolt
Egészségügy

A BioNTech vezetője szerint lehetnek akadozások a vakcinák kiszállításában az EU-ban

Mivel más gyártó vakcináját még mindig nem engedélyezték az EU-ban, túl nagy lett a kereslet a Pfizer/BioNTech vakcinájára. Most a gyártókapacitásuk bővítésére készülnek.

Horváth Bence
járvány