Öt éve fogadták el a köznevelési törvényt, a PISA-tesztből láthatóak az eredmények. A Tanítanék gyertyagyújtást szervez.
Természettudományból elsők Európában, és világszinten is az élvonalban vannak. "Tudjuk, hogy az oktatási rendszer változásai 10-15 év múlva is láthatóak lesznek" - mondta az észt oktatási miniszter.
A túlzott központosítás a legfőbb oka a magyar tanulók rendkívül rossz PISA-tesztjének, mondja Nahalka István oktatáskutató. Amíg nem engedjük a tanárokat szabadon dolgozni, addig nem lesznek jobbak a diákok.
2010 óta csökkentette az oktatásra szánt pénzt a kormány. Pedig lenne mire áldozni, nincs hol tornáztatni a gyerekeket, a magyar diákok eredményei pedig egyre rosszabbak.
A standardizált tesztek eleve torz eredményeket mutatnak, ráadásul arra késztetik az országokat, hogy ezek sikeres kitöltéséhez igazítsák az oktatást.
Portlandben nem lacafacáznak, teketóriáznak, szöszmötölnek, ha a víztározóról van szó.
Pálinkás József alapjaiban bírálja a rendszert. Azt mondta a lesújtó PISA-jelentés eredményéről, hogy a magyar diákok közt a gyengén teljesítők aránya magasabb, mint a többi, a felmérésben részt vett országban, de a nagyon magas képességszintek tekintetében is sokkal alacsonyabbak a magyar mutatók.
A Kettős Mérce blog szerint a hajléktalanok zavarták az egyházat, a plébánia vezetője szerint az ajtó alatt beömlő húgy.
Négy bro gondolt egy merészet, és lepisált egy ajtót a Dob utcában.