"Kutyáját csak Ön ismeri / tegyen rá szájkosarat!" Wtf, BKV?
"Kutyáját csak Ön ismeri / tegyen rá szájkosarat!" Wtf, BKV?
Három nap alatt ennyi jött be a Kétfarkú Kutya ellenplakát kampányára. Ebből már több száz helyet tudnak venni.
Ismeretlenek megszentségtelenítették a Pápai úton kihelyezett idegenellenes kormányplakátot.
Az emberi erőforrás miniszter beszélt a felcsúti stadionról is, szerinte nem para, hogy a miniszterelnök költ a hobbijára, mert virágzik a gazdaság. Sokkal rosszabb lenne, ha a miniszterelnök betartaná a költségvetési szabályokat., de stagnálnánk. PARÁDÉS ÉRVELÉS!
Így pedig szabadságvesztessel is büntethető a tett.
Cserjés 23 erről mást mondott.
Ebből már a párt szerint 150 plakáttal vághatnának vissza a bevándorlók ellen uszító kormánynak.
A szakma legaljaként értékelték a Hvg-nek nyilatkozó rendőrök, amit most az idegengyűlölő plakátok megfigyelése körül kell végezniük.
Nem szabad. Akkor mit szabad?
Meg hogy annyira ostobán helyezik ki ezeket a táblákat, hogy akár egy BurgerKing tetején is képesek bevédeni velük a magyarok munkáját.
Nem, nem szabadult el a vörös terror, a kormánypártot a plakátok megrongálása borította ki.
Komoly fricska ez azoknak, akik következmények nélküli országról szeretnek pampogni.