plasztikai műtét

Floridában szigorítanak a brazil fenékfeltöltés szabályozásán, annyian haltak bele eddig

Sokszor nem is plasztikai sebészek végzik a veszélyes beavatkozást, hanem teljesen alulképzett személyzet.

Kiss Imola
egészség

Horroreredménye lett a plasztikai műtétnek, a kínai színésznő saját példájával akar mindenkit figyelmeztetni a veszélyekre

Kao Liu orra hegyén elhalt a szövet a félresikerült műtét után. Ötmillió követőjének üzente meg, hogy legyenek óvatosabbak, mint ő volt.

Horváth Bence
külföld

Fenékplasztika okozta egy brit nő halálát Budapesten

Érelzáródás okozta a műtét utáni szívrohamot.

Rényi Pál Dániel
Egészségügy

Négy nap bujkálás után elfogták Dr. Bumbumot, a gyikossággal gyanúsított brazil sztársebészt

Azután szökött el, hogy egy páciense belehalt a fenéknagyobbító kezelésbe.

Albert Ákos
külföld

Felfüggesztették a műtét közben táncoló és rappelő, majd arról videókat posztoló amerikai plasztikai sebészt

Rapszámokra táncolt, volt, hogy az összes asszisztensével együtt, az öntudatlan kuncsaftok teste fölött. Előfordult hogy ritmusra vagdosta őket a szikéjével.

Szily László
INTERNET

Nem adómentes egy mellnagyobbító műtét

Az adóellenőrök egy plasztikai sebésszel kerültek vitába, aki szerint az ő munkája adómentes. A bíróság szerint csak az egészségügyileg indokolt beavatkozás az.

Haszán Zoltán
Egészségügy

Kim Kardashian féltestvére miatt szívják véresre az ajkukat a lányok

Kylie Jenner feltöltette a száját, amerikai lányok tucatjai igyekeznek utánozni - házi eszközökkel.

Sarkadi Zsolt
életmód

Uma Thurmannel valami nagyon rossz dolog történt

Régen kinézett valahogy, most meg már egyáltalán nem úgy néz ki, hanem tök máshogy.

Sarkadi Zsolt
bulvár

Mellkisebbítő műtétje volt Gáspár Lászlónak

Király András
bulvár

Egy nő 25 ezer dollárt költött plasztikai műtétekre, hogy úgy nézzen ki, mint Jennifer Lawrence

Herczeg Márk
FILM

Mi történt Putyin arcával?

Az orosz elnök arca 2010 óta rohamosan fiatalodik, és közben még a korábbinál is ijesztőbbé válik. Plasztikai sebészhez fordultunk, hogy mondja el, hogyan lesz valakiből hatvanegy éves korára élettelen viaszfigura.

Ács Dániel
bulvár

Addig zaklatták az iskolában, hogy átműttette az arcát

Engedni kell-e a nyomásnak, és plasztikai sebészhez fordulni, mert a nagy orra miatt csúfolnak valakit? Olyan ez, mint a fogszabályzó, vagy sokkal extrémebb?

plankog
életmód

Basznivaló anya kell?

Legyél MILF. Basznivaló anya. Nem túl régi keletű a nevezetes betűszó, de sokat elárul a hétköznapi szexizmus természetéről. Mellbevágóan durva.

Feminfo
szexizmus