polgármesteri hivatal

Óbuda polgármesteri hivatalán szivárványos zászló lobog

Béres András alpolgármester szerint az alaptörvény 15. módosítása súlyosan sérti a gyülekezés alkotmányos alapjogát, és nemi orientáció szerint diszkriminálja az állampolgárokat, köztük a III. kerület lakosait is.

Herczeg Márk
POLITIKA

Pár nap alatt két polgármesteri hivatalba is betörtek Simon Miklós fideszes képviselő körzetében

Előbb Nyírbogáton, majd Geszteréden.

Herczeg Márk
bűnügy

Igazi mackósok: önkormányzatok, polgármesteri hivatalok széfjeire utazott egy három fős banda

Nyolc megyére terjedt ki a tavasszal indult betöréssorozat.

Botos Tamás
bűnügy

Átkutatta az ügyészség a cserkeszőlői polgármesteri hivatalt

Iratokat és adathordozókat foglaltak le. A polgármester szerint a mostani vezetésnek semmi köze az ügyhöz.

Szurovecz Illés
nyomozás

János betört a polgármesteri hivatalba, de ott csak aprópénzt, édességet és tollakat talált

Arra már igazán nem számíthatott, hogy a hivatal dolgozói reggel időben beérnek a munkahelyükre.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Előállítottak egy férfit a szegedi polgármesteri hivatalból

Herczeg Márk
bűnügy

Hová tűntek a nagy értékű gépjárművek a zuglói polgármesteri hivatal parkolójából?

Vagy elvitték, vagy eldugták őket, vagy ma nem mentek be dolgozni a képviselők.

anarki
közlekedés

Aknavetőgránátot talált egy novaji férfi, és bevitte a polgármesteri hivatalba

Herczeg Márk
háború