Az Európai Bizottság kedden ajánlott technikai támogatást és finanszírozást a munkához.
A Politico szerint az uniós vezetők megosztottak abban, mekkora reflektorfényt kapjon a Orbán a ma induló EU-csúcson.
A Tisza alelnöke arról is beszélt, hogy a kormányváltás után az üzleti szférából keresnek majd vezetőket az állami cégek élére.
Szuverenitástól hangos Európa, de nem úgy, ahogy itthon megszokhattuk. Hirtelen sok helyen döbbentek rá: nem szerencsés, hogy az európai digitális élet ennyire ki van szolgáltatva az amerikai óriáscégeknek. De mit lehet egyáltalán kezdeni ezzel a helyzettel?
És már az EU is vizsgálja a Munkáspárt befolyásos politikusának kapcsolatait Jeffrey Epsteinnel.
Miroslav Lajčák tagadja, hogy neki is lányokat közvetített volna a szexuális bűnöző.
Ha tehetné, több százezer részre osztaná szét.
Magyar Péter szerint ezzel konfliktust vállalnak az Európai Néppárttal. A Fidesz szerint felháborító.
London szerint először fokozni kell a nyomást Moszkván, amíg nem mutat valódi szándékot a békekötésre.
A szerb iratok szerint a titkosszolgálatok két héttel azután kísérleteztek hangágyúval, hogy egy belgrádi kormányellenes tüntetést a tiltakozók beszámolói szerint bénító erejű hangrobbanás zavart meg.
Az amerikai elnök nem volt boldog a döntéstől.
A két hadviselő fél álláspontja között továbbra is óriási a szakadék.
Orbán Viktor a 12. legbefolyásosabb, Karácsony Gergelyre figyelni kell, Magyar Péter tavaly rajta volt, most lemaradt.
Egyben a befagyasztott orosz vagyon felhasználását is ellenzik.
Az Európai Ügyészség csapott le a diplomataképzőjére.