Ha a magyar politikusok az ország gondjaira nem is érzékenyek, a kamerára mindenképp. Rongylábak, krokodilkönnyek, pókerarcok és hibátlan karakterszínészek az élet rendezésében.
A plébánia elnézést kért.
Azért vannak, hogy kizárják az emberi hibát a rendszerből. De most már odáig jutott a folyamat, hogy több ezer oldalas törvények születnek, amik miatt évekig húzódnak a projektek.
Dübörög a kampány, a kistérségi és országos politikai vezetők pedig előszeretettel használják fel a jelmezbe öltöztetett gyerekeket az átadásokon.
A demokrácia alapjait megrendítő eredményre jutott egy amerikai kutatók által végzett felmérés, amely bebizonyította, hogy a választópolgárok hajlamosak mindenben egyetérteni politikusaikkal. Akkor is, ha szöges ellentétét mondják annak, amiben korábban hittek.
Ha egy nő politikusnak áll, elég biztos lehet benne, hogy megtépázzák az önbecsülését. Írtunk már róla hogy a női politikusokat már jelöltként is irreális elvárásokkal szembesítik. Az az alapállás, hogy legyen fiatal és csinosabb az átlagnál, minden plusz kiló csökkenti az esélyeit.
Azt olvastam, hogy a választás erotikus élmény. De ha ez az volt, akkor engem megerőszakoltak.
Ennyire pitiáner dolgot még a Fidesz sem csinált soha. Valaki annyira kapkodott, hogy véletlenül egy autót is elkordonoztak, csak Bajnaiék ne tudjanak bulizni.