politológia

Diktátornak lenni jó

Megtehetnek bármit. Egyetlen büntetésük az, hogy a hátuk mögött kinevetik őket. Mikal Hem: Kezdő diktárok kézikönyve.

444.hu
POLITIKA

A majdnem 1,5 éve hallgató Török Gábor visszatért a sírból és azzal nyitott, hogy a Fidesz el is veszítheti a választást

Dr. Egyrészt-Másrészt 2016 őszén abbahagyta a blogolást, most hétvégén visszatért, hogy hétfőn nyitásnak le is dobja a markáns véleménybombát.

Szily László
POLITIKA

Török Gábor annyi esélyt adott Andorrának, mint az ellenzéknek 2018-ban

Az ellenzék elvileg nyerhet, mondta politológustársa. Elvileg Andorra is nyerhet, válaszolta erre Török. Aztán jött a péntek este.

plankog
POLITIKA

Egyszerűen csak a Jobbik volt elérhető

Róna Dániel politológus hét év kutatás után könyvet írt a Jobbik áttörésének okairól, és bemutatta, hogyan csábította magához a szélsőjobboldali párt a bizonytalan fiatalokat. A Jobbik-jelenség című könyv a közelmúlt egyik legalaposabb politikatudományi munkája.

Rényi Pál Dániel
TUDOMÁNY

Jogos: Üzbegisztánban betiltották a politológiát

Mert nem tudományos, mivel nyugati publikációkon alapul, és az „üzbég modellt” nem veszi figyelembe.

Herczeg Márk
TUDOMÁNY

Ezt nevezem tűpontos politikai elemzésnek

A valasz.hu újságírója a saját devizahitele és a Jobbik erősödése között húzott egy erős vonalat.

Herczeg Márk
POLITIKA

Politológus-kerekasztal a választási kampányról, a pártok esélyeiről

Bede Márton
politika

Orbán a bizonytalan szavazókat szólította meg, nem fordította meg a nyilvánosság széljárását - ELEMZÉS

Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde, melyet a Hír tévé, a köztévé és a 444 is élőben közvetített, nem volt tanulságok nélkül való. Politológusainkat kérdeztük meg, hogyan értékelik a beszédet.

plankog
politika