A 2000 éves freskót egy pékség melletti ház előszobájában találták meg.
A római kori város Pompeii mellett az egyik legfontosabb régészeti lelőhely.
Szinte tökéletes állapotban.
A most feltárt gyorsétterem Pompejiben ismét egy lépéssel közelebb vitt minket ahhoz, hogy megtudjuk, pontosan milyen ételeket ettek a térségben az antik korban. Paradicsomot például nem, de csigát igen.
Ez az első alkalom, hogy egy egész thermopoliumot sikerült feltárnia a régészeknek.
Az ókori áldozat az első bizonyíték, hogy az üvegesedés az emberi aggyal is megtörténhet.
Szinte épségben került elő egy felnyergelt ló a vulkáni hamu alól.
Pedig az esettel olyan könnyű volt azonosulni, hogy 2000 évvel később is mém lett belőle. Aztán előkerült a koponya.
A mentőalakulatok attól tartanak, hogy a romok és a hamu alatt még sok halott lehet. A kitörés Pompeiit idéző morbid tájat hagyott maga után.
Akit egy, a Vezúvból kilövellő hatalmas kő csapott agyon annyira, hogy máig kiáll egy szikla a csontvázából.