Az 56-os, a 61-es és az 59-es villamosok vonalán is pótlóbuszozni kell majd.
Ma is lesz vihar, de Lázár szerint elég pótlóbuszuk van.
Például a magyar vasút állapotára? Kérdezte Vitézy, miután felsővezeték szakadás miatt az első számú fővonalon leállt a vonatközlekedés.
A június 21. és július 18. közötti vágányzár a pécsi és kaposvári InterCityket is érinti.
Egy áramellátási megszakító hibája okozott zárlatot kedd késő délután, azóta az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között pótlóbuszok közlekedtek.
A nő másik gyermeke az autójában maradt, ő jól van.
Szeged és Röszke, valamint Szeged és Kiskundorozsma között nem jár a vonat, amíg a MÁV szakemberei helyre nem hozzák a megrongálódott pályát.
„A kényelmesebb utazás érdekében.”
És még a hó el sem kezdett esni.
Budapesten pótlóbuszok, a MÁV-nál egyórás késések a szolnoki vonalon.
Mindez szűk egy órában.
Most legalább pótlóbuszt tudott küldeni a MÁV, volt, amikor azt sem sikerült.
Arra azonban továbbra is számítani lehet, hogy egyes vonatok más budapesti állomásokra érkeznek és indulnak.
A Szabolcsi Tekergő célba se ért, a Vízipók el sem indult, a Püspökladányról induló személyvonat Nyíregyházáról, a hódmezővásárhelyi Szentesről indult.
Pótlóbuszokkal színesedik a körúti közlekedés.