Kevesebb pénzt adnának a közmédiára és a stadionépítésekre is, közben közlekedési, családi és kulturális kedvezményeket ígérnek.
A három változatos témájú előadásban szó lesz az asztrocita sejtek idegrendszeri szerepéről, kutya agy- és szövetbank létrehozásáról az ELTE-n, valamint az első világháborús Caporetto-i csata jelentőségéről az Osztrák-Magyar-Monarchia számára.
Az LMP miniszterelnök-jelöltje bemutatta a 7 pontból álló programját.
A három változatos témájú előadásban szó lesz rezisztens daganatok kezelésére alkalmas gyógyszerek utáni kutatásról, kötőszöveti meszesedés megfizethető terápiájáról és mesterséges intelligenciával történő médiaelemzésről.
A három változatos témájú előadásban szó lesz arról, hogy a többsejtű lét szükségszerű velejárója-e a rák, hogyan rekonstruálható régészeti módszerekkel egy bronzkori hamvasztás, végül pedig Trianon előérzetéről és a 19. századi pesszimista magyar külpolitikai gondolkodásról hallhattok majd.
A három változatos témájú előadásban szó lesz arról, hogyan kerülhet az RNS-bázis uracil a DNS-be, mik a Szaturnusz körüli küldetésének végéhez közeledő Cassini-űrszonda legfontosabb tudományos eredményei és végül a magyar nyelv finnugor rokonságáról és ennek kutatási perspektíváiról hallunk majd.
A három előadásban DNS-hibajavításról, matematikai topológiák alkalmazásáról és Arany János tudományszervező munkásságáról lesz szó.
A három előadásban fehérjék bioinformatikai vizsgálatáról, rendszertudományról és a közel-keleti régészeti örökség pusztulásáról lesz szó.
A három előadásban a Naprendszer legősibb égitestjeinek vizsgálatáról, farkasok viselkedésének kutatásáról és a magyar etnogenezis friss régészeti genetikai eredményeiről lesz szó.
A Proxima Centauri körül nemrég felfedezett Föld-méretű exobolygóról, fertőző betegségek evolúciójáról és felhőalapú egészségügyi fejlesztésekről lesz szó.
A nyári szünet előtti utolsó meetup-on a Naprendszer harmadik legnagyobb törpebolygójáról, fehérjék káros módosulásáról, illetve fogvatartottak elhelyezkedési esélyeinek kutatásáról lesz szó.
A meetup-on genomszerkesztési eljárások biotechnológiai gyakorlatban való használatáról, a titkosítás alapjairól és az alkalmazása körüli vitákról, valamint a két világháború közötti Magyarország turizmusáról és az ebből levonható tágabb következtetésekről lesz szó.
Idegsejtek működésének kutatásáról, kettőscsillagok körül keringő exobolygókról és a társadalmi sokszínűség gazdasági növekedéssel való összefüggéseiről lesz szó.
Nem fogsz hinni a szemednek.
A Fidesz-székház 2013-as elfoglalásakor az épület mögötti kukában megtalált 1989-es pártprogram előre figyelmeztetett.