És az államtitkár szerint ez „még valameddig" így is marad.
Nem fért bele a 2 perc 40 másodpercbe.
Soros-ellenes fotózásra kerestek embert, nem találtak.
Fábián Barna elsősorban angol nyelvű olvasmányokkal töltené a következő három hónapot.
Egykori kollégája azzal védekezett, hogy ők csak a stúdióban találkoznak a szöveggel, amit fel kell olvasni.
Nicolás Maduro ezzel is azt akarja igazolni, hogy hazájának a technológiai fejlesztések terén is az élenjáró országok közé kell tartoznia.
Marsi Anikó és Gönczi Gábor majdnem annyiszor mondja el a velük készült interjúban, hogy mennyire profik, ahányszor a Tényeknek be kéne olvasnia, hogy hazudtak Juhász Péterről. Sokszor.
Egy fiatal mozgalom kegyetlen leckét kapott orbánizmusból. A hatalom Jámbor Andrásékon keresztül mindenkinek üzent, aki bele akar szólni közös ügyeinkbe.
Felszólították az újságírókat, hogy legyenek a párt által megfogalmazott irányelvek és álláspontok szószólói.
Keményebben reagáltak, mint a Kreml.
Bár nem egyszerű pontosan megmondani, hogy ki a magyar Kárpátalján, a miniszterelnök és a kormánypropaganda állításaival szemben szó sincs arról, hogy aránytalanul sokakat kényszerítenének közülük a frontra, ahogy az sem igaz, hogy több százan estek volna el a harcokban.
A fideszes pártlap egy nappal korábban az EU ellen kelt ki. Az USA elleni 2001. szeptember 11-i merényletet máig homályos hátterűnek tartja a szerző.
Marina Ovszjannyikova először beszélt arról, hogyan szökött meg a házi őrizetből.
Az első büntetést azért kapta, mert a közösségi médiában leírta, hogy Volodimir Zelenszkijjel álmodott.
A fiatal férfi tartja, hogy sosem állt szándékában sem az Iszlám Állam, sem más terrorszervezetek dicsőítése. Az ítélet nem jogerős, de a vádlott a tárgyalóteremből már szabadlábon távozhatott.