Az elkényelmesedett kormánypárt politikusai nem tudtak felpörögni Tusványosra, erejükből csak a zenészek, a fiatalok és a tiszások ekézésére futotta. Látszólag a Simion-ügy miatt sem aggódnak, pedig találkoztunk fesztiválozókkal, akik szerint Orbán kiállása az erdélyiek arcon köpése volt.
Szanaszét gyorsult világ, az osztrák Polt Péter halála, III/III-as szuverenitásvédő, népszabadságos póló a Tusványos színpadán. A hét cikkei a 444 napindító hírlevelében.
Fontos volt számunka, hogy egy picikét meghackeljük ezt a rendezvényt - mondják a zenekar tagjai, akik rendszerkritikus szövegeket is előadtak Tusványoson. Szerintük „eljutottunk odáig, hogy nem hagynak minket élni”.
Az együttes alapítói úgy érzik, nem hagyják őket élni, ezért szerették volna kicsit meghackelni Tusványost. Egyébként is sok szájat etetnek a zenekarral. „Ha már Mészáros Lőrincnél ez egy mentség, akkor nálunk is egy mentség.”
Koncerttüntetést tartott a noÁr és a Tanítanék, a tiltakozó pedagógusoknak gyűjtöttek. Hét zenekar, köztük a Belmondo, a Platon Karataev és a Punnany Massif is kiállt a tanárok mellett.
10 - 2 = 8
Hát azon, hogy manapság a téli hidegben sem öltöznek elég melegen a gyerekek! Kilátszik a csupasz bokájuk a nadrágból, nincs sapka a zselétől tocsogó sérón!
Klasszikus bólogatós hiphop és kevés jazz segíti ma az ébredést: a Punnany Massif rappere, Farkas Roland Wolfie a Hangoverben.
Morális válságban a rapszakma. Punnany Masif Wolfiet kurvulással vádolja FankaDeli. FankaDelit megmarja Hősök Eckü!
Viszont sajtszagút fingott és hamut szórt a fejére a népszerű rockstar, aki szaniszlógyanúba keveredett.
Hoppá, lehet hogy az idei fesztiválszezon slágere az ostobaság lesz?!