A Nyíregyháza állította meg a miniszterelnök által alapított, Puskás Ferenchez a nevét leszámítva az égvilágon sehogy sem kötődő, közpénz jellegét elvesztett közpénzből gigantikusra duzzasztott, légiósokkal kitömött, felcsúti Puskás Akadémia NB I.-es csapatát, ami a kormányfő saját telkét kapta meg, rajta egy stadionnal, és aminek még a legelvetemültebb ultraorbánisták sem tudnak szurkolni.
A Kabul művelet munkacímű alkotás ráadásul állami támogatást is kap.
Meglepetés az NB1-ben!
A ma esti meccset már biztosan le kell mondani.
Az orbánizmus teljes pompájában.
A miniszterelnök csapata erős és büszke európai futballklub.
Orbán focicsapata ezzel a góllal egyenlített, majd a hosszabbításban le is győzte a Pancho Arénában vendégeskedő MTK-t.
Vajon ki lehet az, akit csak úgy említenek, mint „a tulajdonos”?
Fél éven belül a második edzőjétől válik meg az uralkodó fociklubja, a Puskás Akadémia.
Chuck Norris után újabb nagy magyar siker!
A Nemzeti Együttműködés Rendszere teljes fegyverzetében.
Maradt matematikai esélye annak, hogy a Felcsút nem jut fel az NB I-be.
De legalább kurva drága lesz.
Nem fogják elhinni, pedig én már elhittem!