„Jót akart, csak rosszul.”
Fél év után is csak Felcsútra jut a tréning felszerelésből, Szombathelyre és Diósgyőrbe nem.
Bizakodhat a német futball, Radoki János Felcsút összes titkához közel férkőzött.
Egy év, három edző. Radoki János próbálkozhat a miniszterelnök úr együttesével.
Így sikerült legyőzni a multikat: féléves csúszással és jóval drágább mezekkel.
Vajon ki lehet az, akit csak úgy említenek, mint „a tulajdonos”?
Fél éven belül a második edzőjétől válik meg az uralkodó fociklubja, a Puskás Akadémia.
Chuck Norris után újabb nagy magyar siker!
Thomas Bach Felcsúton „érdeklődéssel és elismeréssel” hallgatta a miniszterelnököt.
Lejjebb tette a lécet, hátha így megugorható. Tíz év múlva lehet csak számon kérni.
A létesítmény 12,5 milliárd forintból valósult meg, 30 százalék önerő, a többi TAO-pénz. Így kell ezt csinálni!
Pedig az MLSZ fegyelmi bizottsága mindenkit felmentett a múlt héten.
A jegyzőkönyvek szerint pofon nem volt.
A miniszterelnök nem ért rá, Szöllősi György vezette pályára a Fejér megyei futballelitet.