Natalia Oreiro már az első oroszországi látogatása során otthon érezte magát.
Utoljára májusban volt ilyen intézkedés Oroszországban.
Az orosz államfő biztonsági szolgálatának tagjairól van szó. Ezért van karanténban az elnök.
Sajnálja, hogy a tizenéves történelemzseni tanítványa arrogáns volt az elnökkel.
Úgy fogalmazott, ennek köszönhetően értette meg igazán „a Putyin-rezsim ideológiájának lényegét, hogy a jelent és a jövőt a múlttal helyettesítik".
Az EU vezetőinek többsége viszont elutasította az EU és Oroszország közti csúcstalálkozót.
Egy Putyin-párti politikus reklamált a videó miatt, és az LMBT-propaganda agressziójától félti az orosz kiskorúakat.
Egyben bejelentették azt is, hogy bejegyezték a Szputnyik Lightot.
Orbán civilizációs árulást követ el: a Nyugat helyett Kínához húzó geopolitikai irányt jelölt ki a kizárólag Kína érdekét szolgáló Budapest–Belgrád vasútvonallal és a Budapestre tervezett Fudan Egyetemmel. Pedig ez nem a mi történetünk.
Hát- és lábfájással küzdött, de már köhög is és lázas.
Meg a védelmi miniszterével. Irhanadrágban.
Aki mondja másra az mondja magára!
Útelágazódáshoz érkezett a két nagyhatalom kapcsolata.
Szerinte az orosz államfő meg fog fizetni az amerikai választások befolyásolásáért.
Különös figyelmet fordítva a vécékefe csillogásának mértékére.