Miért volt ott Magyar Péter a megnyitón? Hogy konszolidál egy pofon? Kiről érzi azt Puzsér, hogy olyan, mintha az apja lenne? mi lesz, ha nem lesz többé baloldal? Megnyílt az INGA, Zaránd Péter és Puzsér Róbert bázisa.
Puzsér szerint elhárítottak egy rendszerhibát, így valami helyreállt az univerzumban.
Egy eldurvult vita után ütötte meg Puzsér Róbertet, ebből lett rendőrségi ügy.
Az ütés után Ábrahám Róbert arra kérte a kritikust, ne legyen negatív.
Ábrahám Róbertet „súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt” hallgatta ki a rendőrség.
Időről időre valakik megrendelik politikusok fejét - hangzott el a műsorban.
De szerinte a miniszter „ügyesen helyezkedik”. Magyar Péterrel vitázott Puzsér Róbert saját szervezésű eseménysorozata, a Hard Talk szombati rendezvényén. A közel háromórás beszélgetés napirendjén volt többek között Orbán Viktor, az Európai Unió és Lázár János nekünk adott nyilatkozata is.
A fideszes műsorvezető szerint egy állami rendezvényen, illetve a Miniszterelnökség által támogatott Sajtóklubban lehetett volna pofán vágni embereket.
Hogyan élték meg a NER történetének egyik legrázósabb másfél hónapját Orbán Viktor legelkötelezettebb hívei?
Olyannyira, hogy egy ponton rendőrök sorakoztak fel elé, hogy elkerüljék a további balhét.
A publicista többször vitába keveredett műsorvezetőtársával, Horváth Oszkárral, amikor a rádióban a számok jelentéséről beszélgettek.
Tusványosi jegyzetek: a férfi a béketervvel, az alvó kínai diplomata, a próféta és annak története, hogy bár végre kaptam levegőt, a hatalmi logika fullasztóan hat a közéleti vitákra.
Ezzel szemléltetve, szerinte mit jelent az orbáni békepártiság.
Régi harcostársa, Puzsér Róbert mondta a volt LMP-társelnök szemébe, hogy szerinte gyávaság a rendszer 13. évében Brüsszel és Washington ellen lázadni állami stúdiókban ülve. Heves vitájuk végén Schiffer már bolsevikozta Puzsért.
A főpolgármesterjelölt, aki 4,46 százalékot kapott, azt írja: „öt év múlva újra itt leszek, és újra alternatívát állítok a budapestieknek a politikai osztállyal szemben”.