puzsér róbert

Az LMP mégis tudott arról, hogy Puzsér ki akar szállni az előválasztásból, de végül nem is szállt ki

Szerintük Puzsér valójában csak felfüggesztette indulási szándékát, és erről ők tudtak is.

Rényi Pál Dániel
politika

Puzsér az LMP tudta nélkül fordított hátat az előválasztásnak

"Harmonikussá kell tenni" a párt és a jelölt közti viszonyt, mondta Vágó Gábor.

Botos Tamás
politika

Puzsér bejelentette: Biztosan elindul a főpolgármesterségért

Csak az előválasztásból szállt ki.

Botos Tamás
POLITIKA

Karácsony szerint mindenképpen lesz előválasztás

Egyelőre nem világos, kivel fog mérkőzni.

erdelyip
POLITIKA

Puzsér kiszáll az előválasztásból

A Fidesznél biztos nem szomorkodnak.

erdelyip
politika

Závecz: Tarlóst a budapestiek 44 százaléka szeretné polgármesternek, Karácsonyt 38, Puzsért 5

Ellenzéki összefogással azonban verhetőnek tűnik a Fidesz a fővárosban.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

A Momentum is csatlakozik az ellenzéki előválasztáshoz

Hajnal Miklós, a párt elnökségi tagja szerint Puzsér Róbertnek és Karácsony Gergelynek sikerült mindenki számára elfogadható feltételeket teremtenie ehhez.

Király András
politika

A Jobbik Puzsér Róbertet támogatja, és együttműködnek az LMP-vel

Összehangolják a kampányt.

plankog
POLITIKA

Tarlós szerint Puzsér értelmetlen dolgokat művel

A főpolgármester szerint Puzsér a választás előtt „valamilyen halandzsa magyarázattal vissza fog lépni”.

Király András
politika

16 dolgot kért Tarlós István, de Orbán Viktor csak 15-öt tudott teljesíteni. A budapesti parkolás ügyéhez senki nem nyúlhat

A főpolgármester a Válasz Online-nak adott interjút, amiből kiderül, hogy megállapodást kötött a miniszterelnökkel. De volt egy kérése, amire az ország vezetője nemet mondott.

Ács Dániel
Budapest

Puzsér szerint Závecz Tibor több v@gonnal akarja elvitetni őt, miután egy tükörrel szilánkosra verte a pofáját

Ilyenekről ír az ellenzéki főpolgármesterjelölt-jelölt legfrissebb posztjában. Amiben leszemüvegesezi Karácsony Gergelyt.

Szily László
POLITIKA

„Takarodjon el a halál f@szára” - írta Puzsér Róbert Závecz Tibornak

A főpolgármesterjelölt-jelölt a Facebookon rontott neki a közvélemény-kutatónak, meghökkentő trágárságokkal gyalázva őt azért, mert a kutatások szerint Karácsony Gergely lenne esélyesebb Tarlós ellen.

Szily László
POLITIKA

Vona jó szívvel szavazna Puzsérra

A HVG szerint a publicista azt várja, hogy januárban a Jobbik hivatalosan is beálljon mögé.

Szily László
POLITIKA

Puzsér Róbert főpolgármester-jelöltet támogatja az LMP

A párt kongresszusa 26 igen, 1 tartózkodás és 6 nem szavazattal döntött erről.

Herczeg Márk
Budapest

Az LMP december 8-án dönt arról, hogy Puzsér Róbertet vagy Puzsér Róbertet támogatja-e

Őrület, de tudja még fokozni a dilit a párt.

Botos Tamás
Budapest