ráday utca

Börtönt kértek a Ráday utcai kollégiumnál gyújtogató fiatalokra

Még 2019-ben gyújtottak fel egy a kollégium épületének támasztott matracot, ami miatt leégett a református fenntartásban lévő kollégium épülete a Ráday utcában, egy férfi pedig meghalt.

Mészáros Juli
bűnügy

Elvette a Ráday utcát a fővárostól a kormány

Ezt a főpolgármester és a IX. kerületi polgármester kérésére tették.

Székely Sarolta
belföld

Már a folyamatban lévő, fontosabb állami építkezéseknél sem szedhetnének területhasználati díjat az önkormányzatok

Így a Fidesz a Ráday utcai leégett kollégium újjáépítéséhez is biztosítaná az ingyenes területhasználatot, és ha már befizette a díjat, akkor azt vissza kell utalni.

Herczeg Márk
POLITIKA

Jó üzletnek indult, rémálom és életveszélyes romhalmaz lett belőle

Egy 130 éves Ráday utcai ház tulajdonosai eladták a tetőteret egy beruházónak. Leszakadó plafon, csákányostul beszakadó munkás, betöréses rablás, mérgezés és végül menekülés lett belőle. Tanulságos történet minden lakóközösség számára.

Ács Dániel
Budapest

Elmarad a vizsgaidőszak, teljesen használhatatlanná vált a Ráday utcai kollégium épülete

A tűzben elhunyt személy azonosítása még tart.

Tbg
baleset

Ferencváros jutányos áron adja el értékes ingatlanjait egy sószállítással foglalkozó ukrán cégnek

Egy Erkel utcai, egykor műemlékvédelem alatt álló épületet már elbontottak, és ők építkezhetnek a Ráday utca egyik legértékesebb telkén is.

444.hu
ingatlan

A Duna most a legfrankóbb hely

Jelenti Ács Dani, aki azt tapasztalta, hogy szombat este szinte kihalt a Ráday utca.

Herczeg Márk
Budapest