A szombati demonstráción roma aktivisták, zenészek és civilek szólaltak fel a miniszter megalázó szavai és a kormány cigányságot megkülönböztető intézkedései ellen, miközben a tömeg többször is Lázár János lemondását követelte.
Annak sincs nyoma, hogy mire ment el a pénz. A fideszes képviselő nem tagadta, hogy alapítványa kapott 43 millió állami támogatást.
Feszült, beszólogatós ülésen melegítenek a képviselők az áprilisi választásra.
Radics alapítványa csaknem 43 millió forint állami támogatást kapott, de nem tudni, mire költötte el a pénzt.
A 2022-es választáson 18 fővárosi körzetből 17-et elvesztő kormánypárt szinte teljes sorcserét hajtott végre, a 2022-es jelöltek közül csak négyen próbálkozhatnak újra.
A választókerülethez tartozik Erzsébetváros és Zugló egy része is. Radics jelenleg a VII. kerület és a fővárosi közgyűlés politikusa.
Volt itt minden: Press Kukac, gázóra, karácsonyi húzás.
Niedermüller Péter azt mondta az Erzsébetvárosi Fideszeseknek, hogy az Erzsébetváros Újság „szerkesztői bizonyára igyekeznek tanulni a jelenlegi magyar közmédiától, így fordulhat elő, hogy önök, akik itt jelenleg ellenzékben vannak, úgy érzik, a kelleténél kevesebbet szerepelnek benne”.
<div class="flex-video"></div> Youtube-ra került fel egy eddig nem ismert felvétel a valaha volt legjobb magyar gitárosról.