A házkutatáson talált több mint 1 kg új pszichoaktív szer kb. 4000 adagra volt elég.
A magyar hatóságokat az amerikai hírszerzés figyelmeztette, egy pesti sörözőnél csaptak le a fiatalokra.
A védelmi erők négy városban, Dzseninben, Tulkaremben, Nábluszban és Tubászban hajtottak végre „terrorellenes műveleteket”, az akcióban legalább kilencen meghaltak.
Az egészségügyi komplexum nagyja már romokban hever.
Tíz évet is kaphat, mivel tavaly november óta büntetendő a nemzetközi LMBT-mozgalommal való szövetkezés. Csak azt nem tudni, hogy ez pontosan mit is jelent.
A hatóságok terrortámadások tervezésével gyanúsítják a letartóztatottakat.
„A harc következő szakaszainak előkészítéseként”. De már vissza is mentek Izraelbe.
Az egyik adag drogot pont akkor vitte házhoz egy csomagküldő futárja, amikor az árut a címzett már csak bilincsben és a rendőrök előtt vehette át.
Egy fa tövénél elbújva sikerült életben maradnia, miközben körülötte órákon át lőttek az emberekre a Hamász terroristái.
Az autósok a Facebookon szerveződtek, a rendőrök nagy erőkkel, drónnal vonultak ki.
A cég fizetési problémái több ezer magyar szállásadót érintenek.
Niger Malival határos oldalán a francia csapatok tavalyi kivonulása biztonsági vákuumot hagyott maga után, ami miatt az ISIS-hez és az al-Kaidához kötődő csoportok is terjeszkedni tudtak.
Korrupció gyanúja miatt.
Az egyik orosz útlevéllel rendelkező férfi idegbénító spray-vel támadott az őrökre, amikor ellenőrizni akarták.
A katonák tűzharcba keveredtek, egy palesztin meghalt.