Raman Prataszevics

Kegyelmet kapott Raman Prataszevics, az egykori ellenzéki aktivista Belaruszban

Nemrég nyolc évre ítélték.

Szurovecz Illés
külföld

8 év börtönre ítélték Raman Prataszevicset, a belarusz bloggert, akit 2021-ben egy uniós repülőjáratról raboltak el, majd eljátszotta, hogy a rendszer embere lett

Nem jött be, hogy megtagadta az ellenzéket és a börtönbe zárt barátnőjét.

Szily László
külföld

Prataszevics barátnője, aki vele volt a repülőn, 6 év börtönt kapott, a férfi pedig összeházasodott valaki mással

Lukasenka a legnagyobb rendező.

Herczeg Márk
külföld

A fehérorosz állam propagandistájaként tért vissza Raman Prataszevics, akit tavaly egy földre parancsolt repülőről szedtek le

Bár még mindig házi őrizetben van, az egykori ellenzéki újságíró most egy kormánypárti „jogvédő szervezet” alkalmazottjaként azt mondja, a Nyugat háborút provokál, és a gép eltérítését megszervezték.

Herczeg Márk
külföld

Légikalózkodással vádolta meg az USA a négy fehérorosz tisztségviselőt, akik eltérítették a Raman Prataszevicset szállító repülőt

Azért emelhettek vádat az ügyben, mert amerikai állampolgárok is utaztak a gépen.

Kiss Imola
külföld

Házi őrizetbe helyezték Raman Prataszevicset és barátnőjét

A fehérorosz hatóságok tömeges zavargások szervezésével vádolják az ellenzéki újságírót és Szofija Szapegát.

Mészáros Juli
külföld

Kiültette a pódiumra a belarusz hatóság a repülőről lerángatott Raman Prataszevicset

A BBC újságírója kivonult a sajtótájékoztatóról, nem akart részt venni ebben a színjátékban. Nem ez az első alkalom, hogy a bebörtönzött aktivistát így beszéltetik a fogva tartói.

Csurgó Dénes
külföld

A Nexta a szabad belarusz sajtó utolsó kapaszkodója

Raman Prataszevics letartóztatása rámutatott, hogy milyen nagy jelentősége van az általa vezetett Nextának, és mennyire tart a csatornától Lukasenka. Mára gyakorlatilag ez maradt az ellenzéki hangok utolsó szabad felülete.

Kiss Imola
külföld

A Ryanair-gépről leszedett fehérorosz újságíró a börtönből üzeni: most értelmetlen tiltakozni Lukasenka ellen

A fehérorosz állami tévé készített vele interjút, támogatói szerint kényszer hatása alatt beszélt.

Sarkadi Zsolt
külföld

A luhanszki szakadárok azt kérik Minszktől, hogy adja át nekik Raman Prataszevicset

A Ryanair Athén és Vilnius közötti járatát eltérítve leszedett fehérorosz ellenzékit az Ukrajna ellen harcoló oroszok is szeretnék elszámoltatni.

Herczeg Márk
külföld

Fehéroroszország tovább szigorít, még nehezebb elhagyni az országot

Az elcsalt elnökválasztás óta sorra menekülnek az emberek külföldre, de már csak azokat engedik ki, akiknek állandó lakhelyük van egy másik országban.

Herczeg Márk
külföld

Ügynökök figyelték meg Raman Prataszevicset a görögországi útja alatt

A görög hatóságok szerint az lehetett a feladatuk, hogy kiderítsék, átrepül-e a belarusz légtéren a gép, amivel az újságíró hazautazik.

Szász Zsófi
külföld

Az orosz hatóságok nem engedték, hogy egy Bécsből Moszkvába tartó gép elkerülje a belarusz légteret

A járatot ezért törölték.

Szász Zsófi
külföld

Raman Prataszevics szülei az EU-t és az USA-t kérik, hogy segítsenek kiszabadítani a fiukat

Dzmitri Prataszevics, Raman apja azt mondta, nem tudnak meggyőződni fiuk egészségi állapotáról, féltik életét, azt sem tudják, a hatóságok hol tartják fogva őt.

Szász Zsófi
külföld

A svájci kormány semmit nem tud a bombafenyegetéről, amire hivatkozva Lukasenka eltérített egy repülőt

A fehérorosz KGB szóvivője szerint az őrizetbe vett Prataszevics beismerő vallomást tett, Lukasenka pedig Minszkbe hívta Bident és Putyint.

Csurgó Dénes
külföld