Persze a fehérorosz elnök szerint nem azért kellett Minszkben kényszerleszállást végrehajtania a gépnek, amin az ellenzéki aktivista utazott, hanem a bombafenyegetés miatt, nyugaton viszont gyanúsan hamar reagáltak az eseményekre.
Szofija Szapega bár beismerő vallomást tesz, úgy tűnik, mintha kényszerítették volna egy bemagolt szöveg elmondására.
Még közleményt sem adtak ki erről, újságírói megkeresésre válaszoltak.
A 26 éves ellenzéki blogger-aktivistát Lukasenka személyes ellenségének tekinti. Társalapítója és főszerkesztője volt a legnépszerűbb ellenzéki platformnak, ami rengeteg embert ért el a kormányellenes tüntetések alatt.
A magyar kormány eddig nem kommentálta a minszki esetet.
Az Európai Tanács hétfőn kezdődő csúcstalálkozójának napirendjére került az ügy.
A diktatúra szerint helyesen jártak el a gép eltérítésekor, és az európai országok teljesen feleslegesen terelik az ügyet politikai síkra.
A fehérorosz állami média szerint a Ryanair-járat eltérítésére Lukasenka adott parancsot.