Na, mi jutott eszébe az amerikaiaknak a budapesti rasszista konferencia betiltásáról? Hát persze, hogy a szólásszabadság magyarországi korlátozása.
Vagy legalább is közismert rasszisták nem. Azoknak a rendőrség a napokban meg fogja tiltani a beutazást és az itt tartózkodást.
A (fehér) dél-afrikai művész a 19. és 20. századi emberi állatkerteket utánozta volna színészekkel, hogy felhívja a figyelmet a rasszizmusra. De a kritikusok szerint ez maga a rasszizmus.
Két roma srác forgatott arról, szerintük hogy látják itthon a cigányokat, hogy mit gondol róluk Kanada vagy a Jobbik. Vagy az ufók.
Vizsgálat folyt ellene, de végül megtarthatta hivatalát, és semmilyen büntetést sem kapott.
Szentmihályi Szabó Péter a Magyar Gárdához is is írt verset, meg egy csomó kisebbségre is pikkel. Olasz nagykövet nem lett belőle, de egyik verseskötete most a HM cégének gondozásában jelenik meg.
Egy 33 éves péri férfi júliusban egy győri buszmegállóban „rasszista kifejezéseket tett egy magyar állampolgárra”, majd szóváltás után egy sörösüveggel fejen ütötte. Az üveg megvágta az áldozat arcát.
Nicholas Wade tudományos alapon szerette volna igazolni, hogy különböző társadalmi berendezkedéseknek genetikai okai lehetnek. Nem sikerült neki.
Elit társaság érkezik, jön Alekszandr Dugin is, Putyin ideológusa, aki mostanában Skype-on tanítja az ukrajnai orosz szeparatistákat.
Szerinte ő csak néven nevezi a dolgokat. Például azt mondja, hogy a cigányok "javarészben sajnos kriminalizálódtak".
A 16 éves fiút betöréssel vádolták, kirángatták az otthonából, bezárták egy pincébe, és úgy megverték, hogy most kómában van, és az életéért küzd.
Ennél nagyobb baromságot el sem tudok képzelni.
"Amikor valamilyen büdös cigány 4 méter ereszt lop a házadból, ez olyan szlovákos. Miért nem lőhetjük le az ilyet?" - írta Facebookjára Kristina Kormúthová.
Minden fehér ember ellen voltam, meséli életrajzi könyvében minden idők legnagyobb kosarasa, aki a Ku Klux Klan mellett nőtt fel, és anyja beszélte le a rasszizmusról.