Az amerikai külügyminiszter a demokratikus intézmények megóvására intett.
Kemalisták vertek át gülenistákat, hogy az iszlamistábbnál is iszlamistább kormánya lehessen az országnak? Önpuccs volt? Kinek állt ez érdekében? És miért volt ennyire béna? Az biztos, hogy ez a történet még nem ért véget.
Eddig 103 tábornokot és katonai vezetőt vettek őrizetbe a pénteki puccskísérletben való közreműködés miatt.
De szerinte ez úgysem fog megtörténni. Fethullah Gülen szerint a török elnök agyára ment ment a siker és a hatalom.
A halálbüntetés visszaállításáról is szó lehet Binali Yildirim miniszterelnök szerint. A pénteki puccskísérlet után tízezrek vonultak utcákra és álltak ki Erdogan elnök mellett az országban.
Az Egyesült Államoknak pedig nagyon nem tetszik, hogy a török kormány Amerikát teszi bűnbaknak a puccsisták mögé.
A lefegyverzés lincselésbe torkollott. Vigyázat, kemény képsorozat.
A civilek fellépése nélkül nehéz lett volna megállítani a puccsot.
A többségük civil. Több száz katonát letartóztattak, Erdogan megtorlást ígér.
Péntek este a hadsereg egy csoportja próbálta magához venni a hatalmat Törökországban. Bombák robbantak a parlamentben, civilekre tüzeltek a Boszporusz-hídon. Az egyéjszakás pancserpuccs képei.
A NATO csúcstalálkozóján migrációs válságról tárgyaltak a világ vezetői.
40 percen át telefonált egymással Putyin és Erdogan. Interurbán!
Vizsgálat is indult ellene.
Az elnök mindenkit kiosztott azután, hogy szombaton török fanatikusok támadtak Ramadan idején zenét hallgató, italozó fiatalokra.