református egyház

Ráday utcai kollégiumi tűz: a református egyházi vezetők felelősségét firtató tárgyalás öt év után sem kezdődött el

Az elhunyt férfi családját képviselő ügyvéd továbbra is úgy tartja, nem a valódi bűnösökről mondtak ítéletet kedden.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Szeptembertől már nem taníthat a Károlin a református lelkész, aki februári igehirdetésén Balog Zoltán lemondását sürgette

Balog azt mondta Thoma Lászlónak, hogy ne vegye büntetésként a döntést.

Molnár Kristóf
egyház

Kövér László egyetlen fejtörővel kérdések egész sorát hagyta nekünk péntek estére

Olyan helyen talált szabadságot, ahol talán még senki, és olyan mondatot kanyarított róla, mint még senki.

Haász János
ÉLET

Már csak mi maradtunk templomépítő nemzet a templomromboló Európában, mondta az államtitkár az uniós pénzből felújított templomban

Az ellentmondást még maga Nagy János is érzékelte.

Urfi Péter
POLITIKA

Lemondott Pásztor Dániel református püspök

A Tiszáninneni Református Egyházkerület vezetője a hazai reformátusok „második embere” volt.

Molnár Kristóf
egyház

Steinbach reagált azokra a vádakra, hogy a reformátusok Balog és a Fidesz alatt túl sok pénzt kaptak

Az új lelkészi elnök hálát adott Balog Zoltán lelkészi elnökségéért.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Megvan Balog Zoltán utódja, Steinbach József az új lelkészi elnök

A zsinati határozat szerint Balog a „közéleti szerepvállalása során hibázott, melyet a társadalom egy része, a média elfogult munkatársai és egyházunk igazságot kereső tagjai közül egyesek súlyos kritika alá vettek.”

Tóth-Szenesi Attila
belföld

A kirúgott kántor szerint Balog Zoltán a pénzek megszerzésével kövezte ki saját útját

Vargha Anikó szerint ez a megfélemlítés országa.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Ingyen kapott meg az államtól egy 1,4 milliárdos ingatlant Balog Zoltán püspöki irodának januárban

Az Alkotmány utcában áll a palota.

Szily László
POLITIKA

Balog Zoltán a saját lekötelezettjévé tette egyházát, ámokfutását dermedt csönd kíséri

A héten új zsinati lelkészi elnököt választanak Balog helyére, de sokkal fontosabb lenne, ha Balog lemondana dunamelléki püspöki címéről. Erre most kevés az esély, pedig politikusi manipulációival, hatalmi játszmáival mérhetetlen lelki károkat okozott az anyagilag viszont rendbehozott egyházának.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

A kirúgott kántor és társai nyílt levélben követelik Balog Zoltán leváltását a zsinat résztvevőitől

A levélírók szerint továbbra is mindenki úgy táncol, ahogy Balog Zoltán fütyül.

Fődi Kitti
belföld

Balog Zoltán bizalmas körben elmondta: menteni próbált egy lelkészt, akit bilincsben akartak elvinni a rendőrök

A püspök beszédének kiszivárgott leirata szerint Kónya Endre kegyelmi kérvénye mögött is több református lelkész áll.

Urfi Péter
POLITIKA

Szőnyeg alá söprik, évekig elhúzzák vagy visszadobják: több verzióval is számolnak a Balog Zoltánt feljelentő reformátusok

Egyikük szerint példátlan, hogy egy ilyen ügyben egy püspök érintett legyen.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

Feljelentik a zsinati bíróságon Balog Zoltánt

A református egyház tíz tagja szerint a kegyelmi ügyben is érintett Balognak már rég le kellett volna mondania a Dunamelléki Egyházkerület püspöki székéről is - amit a zsinati lelkészi elnöki tisztségéről való lemondás ellenére megtartott.

Solti Hanna
egyház

106 újabb református értelmiségi írta alá a Balog Zoltán lemondását kérő nyílt levelet

Köztük Szabó T. Anna és Bod Péter Ákos.

Szily László
ÉLET