„A rendkívüli helyzetben elszaporodóban vannak azok a cselekmények, melyek hátrányosan érintik a városban tanuló külföldi diákokat. Különösen igaz ez a távol-keleti hallgatókra még akkor is, ha évek óta nyugat-európai országokban élnek.”
Az egyetem vezetője szerint a törvénytervezet nem más, mint nyílt támadás.
A parlament hétfőn várhatóan már tárgyalni fogja az egyetem sorsát megpecsételő törvényt.
Csak a fideszes főideológus adott be pályázatot a posztra.
Nem, nem a Hírcsárda írta meg.
Somorjai-Kiss Tibor rektor szerint minden rendben van a Képzőművészeti Egyetemen, miközben a hallgatókat és tanárokat képviselő testület fél éve a fejét követeli. Balog Zoltán emberminiszter a füle botját sem mozgatja.
Megvan Magyarország level 0-ás felsőoktatásiintézmény-vezetője, azaz rektora.
Törvénymódosítás után ő lett a Testnevelési Egyetem rektorjelöltje.
Szerinte nem rá szabták a törvényt, mert más is pályázhat azokkal a feltételekkel, amelyeknek már ő is megfelel.