A 23 éves autista masszőr a boltból sétált hazafelé, amikor ráhívták a rendőrt, mert gyanúsnak találták a külsejét. Hiába mondta ki hétszer, hogy nem kap levegőt, még ketamint is injekcióztak bele.
Egy egyiptomi is meghalt az alexandriai Pompeius oszlopánál történt támadásban.
Körzetük az autópálya, tempójuk halálos.
Mert benne van az ember elementáris vágya boldogságra, illetve annak belátása, hogy ez néha nem lehetséges?
A járőrök egy kisebb értékű lopás miatt keresték.
Így akarta leplezni, hogy pénzt zsarolt ki egy üzletembertől.
Az ügyész másodfokon kérte a rendőr büntetésének súlyosbítását, habár azt nem, hogy tiltsák el a szolgálattól.
Tizenévesek skandáltak a szüleikkel együtt a szabad oktatásról, a korábbi könnygázazástól pedig úgy felpaprikázódtak tüntetők, hogy még az üres Fidesz-székházhoz is elmentek. A státusztörvény és a rendőri túlkapások elleni tüntetés belülről.
Éppen egy BMW-st büntetett volna meg gyorshajtásért, amikor egy szemből érkező, 17 éves BMW-sofőr közel 200-zal próbált kanyarodni.
„Nem a kordonbontás a lényeg, az csupán szimbóluma ennek a mocskos rendszernek.”
Breonna Taylor esete a rendőri rasszizmus és erőszak jelképes ügyévé vált.
A fülöp-szigeteki rendőrt egy 14 és egy 19 éves tinédzser meggyilkolása miatt találták bűnösnek és húsz év börtönbüntetésre ítélték.
A most előkerült videók alapján is teljesen érthetetlen, hogy miért kellett meghalnia a 29 éves férfinak. A rendőri erőszak ellen több amerikai városban is tüntettek pénteken.
A 29 éves Tyre Nichols halála miatt öt rendőrt bocsátottak el és vádolnak emberöléssel.
Larry Ellison egy stoptáblát is figyelmen kívül hagyott, mielőtt egy rendőr leintette Lana szigetén, ami 98 százalékban a multimilliárdosé.