rendőrállam

„Úgy tekintettek ránk, mintha mindannyian köztörvényes bűnelkövetők lennénk, és nem is érdemelnénk másféle hangnemet vagy bánásmódot”

A hatalomnak jól azonosítható taktikái vannak a tiltakozók elrettentésére. Ezt mutatja Zorigt Burtejin esete is, aki 9 napot töltött a Gyorskocsi utcában, mivel nem akarta kifizetni a pénzbírságot, amit egy katatüntetés után szabtak ki rá – közlekedési szabálysértés miatt.

Solti Hanna
interjú

Lezárták volna az eljárást egy kordonbontó diák ellen, ha cserébe egy évig nem megy tüntetésekre

A 16 éves lány nem ment bele a vádalkuba.

Solti Hanna
bűnügy

Hivatalos személy elleni csoportos erőszak miatt büntetné az ügyészség a kordonbontó diákokat

Akár kettőtől nyolc évig terjedő börtönbüntetést is kiszabhatnak azokra, akik a státusztörvény ellen tiltakoztak a Karmelitánál május elején.

Solti Hanna
POLITIKA

Hadházy Ákos: Kimutatta a foga fehérjét a rendőrállam

„Nem a kordonbontás a lényeg, az csupán szimbóluma ennek a mocskos rendszernek.”

Mészáros Juli
belföld

Százával tartóztatják le a mozgósítás ellen tiltakozó oroszokat

"Sem Putyinért, sem érted nem akarok meghalni" - skandálták a tüntetők Novoszibirszkben.

Király András
külföld

Kisebb tiltakozások kezdődtek Oroszország szerte a mozgósítás ellen

A karhatalom azonnal fel is lépett, a moszkvai főügyészség pedig már előre 15 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti a tiltakozni merészelőket.

Király András
külföld

Frank el: törülve

A lázadó punk kálváriájáról szóló, 1983-ban játszódó filmet nem a történet, hanem a látvány, a hangzás és a meglepetésszereplők teszik emlékezetessé.

Herczeg Márk
FILM

Magyar György szerint júliustól gyakorlatilag akárkit megfigyelhetnek a hatóságok

Eddig megalapozott gyanú kellett ahhoz, hogy valaki ellen eljárást indítsanak. Július 1-től már "előkészítő eljárást" is indíthatnak azok ellen, akik "bűncselekmény elkövetőjeként szóba jöhetnek". Sőt, még az ismerőseiket és azok ismerőseit is.

Király András
POLITIKA

Ezrével tünteti el az embereket a kínai gondolatrendőrség

"Több tízezer kamera van erre, amint kitettétek a lábatok az utcára, tudtuk" - közölte a drosztos rendőr az AP az eltűntek után nyomozó újságíróival, akiket később 11 órára még őrizetbe is vettek, mert "a témájuk nem sugározza a pozitív energiát".

Király András
külföld

A kínaiak már azelőtt azonosítani akarják a terroristákat, mielőtt még terrorista lesz belőlük

Megvalósulhat Philip K. Dick rémálma, a prekrimen: a kommunista párt utasította a legnagyobb kínai hadiipari vállalatot, hogy kezdjen adatokat gyűjteni mindenkiről, hogy azonosítani lehessen azokat, akikből idővel terrorista lehet.

Király András
külföld

Októberben visszatér a Kádár-rendszer

Az egész országra kiterjedő, fokozott ellenőrzést rendelt el az országos rendőrfőkapitány.

Sarkadi Zsolt
a plázadás kora

Bunyó rendőrállamig

Herczeg Márk
külföld

Szereti a focit, netán szurkolni is járna? Akkor pár jogának most búcsút inthet

Király András
futball