rendőrség

150 megélhetési bevándorlót fogtak el megélhetési Csongrádban megélhetési pénteken

Sarkadi Zsolt
politika

Már azt sem lehet eldönteni, a Guanatanamo brutalitása viszi rossz irányba az amerikai rendőrséget, vagy az amerikai rendőrök miatt sok a kegyetlenség a fogolytáborban

A chicagói rendőrök által elkövetett hihetetlen törvénysértéseket tárt fel a Guardian, konkrétan tőlük tanult vallatni az amerikai hadsereg.

erdelyip
bűnügy

42 millió 956 ezer forintot költött a rendőrség Putyin budapesti látogatására

Sarkadi Zsolt
politika

Először kimosta volna az állam a nyelvvizsgabotrányból a saját embereit

2014 végéig mintha szándékosan lettek volna elnézőek a hatóságok a nyelvvizsgabotrányba keveredett állami alkalmazottakkal. Aztán valami megváltozott, és most elkezdtek odalépni az érintetteknek.

erdelyip
POLITIKA

Kézikocsi-visszaszolgáltatás

Herczeg Márk
bűnügy

Az 5 legdurvább bűncselekmény, amit Rogán Antal irányított

Durvábbnál durvább köztörvényes bűnök közül lehet válogatni.

Herczeg Márk
bűnügy

Magyar Helsinki Bizottság: Ellehetetlenülhet a gyülekezési jog gyakorlása

A TEK a tüntetés napján tiltotta le egy Merkel látogatására szervezett tüntetés helyszínét. A bíróság szerint mivel ezt telefonon közölték, nincs lehetőség jogorvoslattal élni.

Horváth Bence
jog

Ha igazán nagy a baj, összefognak az európai nemzetek

Sarkadi Zsolt
határ

Nem volt jegye a miskolci busz utasának, ezért késsel támadt a sofőrre és egy utasra

Herczeg Márk
bűnügy

A Teve utcai rendőrpalota a hatodik az állami erőszakszervezetek főhadiszállásainak világranglistáján

Az Architizer építészeti magazin szedte össze a világ mindenféle titkosszolgálatának, rendőrségének, belbiztonsági minisztériumának, és hasonló intézményeinek épületeit, és válogatta ki közülük a legmenőbbeket.

erdelyip
építészet

A rendőrség helyreigazítja a Népszabadságot: Nem bántalmazott migráns traktorost Mórahalmon

Közzétett közlése valótlanul híreszteli.

anarki
bűnügy

Vidám gyermekrajzokkal turbózzák fel a rendőrkapitányság sivár, egyhangú folyosóit

Mindennapi hősök rajzpályázat.

Markó Ferkó
MŰVÉSZET

Rendőrök oltották a kapitánysággal szemben kigyulladt házat

Király András
baleset

Hat év letöltendő börtönre ítéltek egy debreceni nyomozót

Cziczás László lopott, bűnsegédként csalt, sikkasztott, rablást készített elő, közokiratot hamisított és visszaélt hivatalával.

Markó Ferkó
bűnügy

Balesetben meghalt két rendőr szombat hajnalban

Markó Ferkó
baleset