Aztán magát is meg akarta ölni.
A rendőrség körözi őket.
Kicsimmel termesztésbe ❤
Még ha elsőre óriási ötletnek tűnik is.
A sértett, mint egy filmben, úgy menekült meg a kegyetlenkedők elől, akik közül az egyik ráadásul korábban az élettársa volt.
B. Győzőt a Terrorelhárítási Központ fogta el.
Petr Torák Csehországból vándorolt ki 1999-ben. Ő az első kelet-európai cigány, aki Angliában rendőrködik.
Egy magyar bíróság szerint ha a rendőr nem csak mereven áll, hanem példul érzelem fejeződik ki az ábrázatán, az már az ő legbelső lényege, ami személyiségi jogi védelemre szorul.
Kiakadtak, amiért a rendező gyilkosnak nevezte az ártatlanokat megölő rendőröket.
A rendőrség pedig előzékenyen meg is mondja, hol vannak.
Főleg túlórára és dologi kiadásokra ment a pénz.
Döntött a kormány, 800 milliót osztanak ki Erzsébet-kártyán.