rendőrség

Három rendőri szerv vezeti a költségvetési intézmények adósságlistáját

Ennek ellenére továbbra is az egészségügyi intézmények a legeladósodottabbak.

Molnár Kristóf
gazdaság

Nyomoz a rendőrség a mobilvécében elhelyezett rejtett kamera miatt

Jogosulatlanul vagy a céltól eltérő adatkezeléssel elkövetett személyes adattal visszaélés miatt.

Benics Márk
bűnügy

A rendőrautó kamerája előtt fejelte le a rendőrt, két évet kapott

Hivatalos személy elleni erőszak és könnyű testi sértés kísérlete miatt ítélték el.

Benics Márk
bűnügy

Nyomozásokban és kihallgatásokban is részt vett a román csaló, aki másfél évig játszotta a rendőrt

Egy airsoftpisztollyal, egy adóvevővel és egy hamis igazolvánnyal hitette el magáról, hogy ő is rendőr.

Benics Márk
külföld

Megtagadta a vallomástételt a mosonmagyaróvári 19 éves késelő lány

Több ember ellen elkövetett emberölés kísérletének bűntettével gyanúsítják.

Fődi Kitti
bűnügy

Rendőr főhadnaggyá léptették elő Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázót

A munkája és olimpiai sikere miatt.

Fődi Kitti
belföld

Az ügyészség szerint a rendőrség, ami azt se tudta kideríteni, hogy Bede Zsolt áll a Vadhajtások mögött, mindent jól csinált

Öt év nyomozás után sem derítettek ki semmit a Vadhajtásokról, még azt sem, amire egy rakás, nyilvánosan elérhető bizonyíték van az interneten. Viszont közölték, hogy ha tovább panaszkodunk, pénzbírságot kaphatunk.

Herczeg Márk
bűnügy

Svéd rendőrök is csatlakoznak a gyerekeket toborzó dán bandák elleni akciókhoz

Az elmúlt időszakban több súlyos bűncselekmény is volt Dániában, amikben svéd kiskorúak vettek részt.

Benics Márk
külföld

Rendőrautó büntetőfékezett Budapesten, a rendőrség nem árulja el, milyen szükséges intézkedést tettek

Az RTL úgy tudja, egy Pest vármegyei rendőr volt az elkövető.

Fődi Kitti
belföld

Hivatali vesztegetéssel gyanúsítják Óbuda DK-s polgármesterét

Az ügyvédje szerint pénteken 9 órakor döntenek arról, hogy Kiss Lászlót letartóztatják-e.

Herczeg Márk
POLITIKA

„Mélyen elítéljük az ilyen magatartást” – közölte a rendőrség, miután egy rendőr büntetőfékezett Budapesten

Szinte állóra fékezte az autót, így büntette a mögötte haladó sofőrt.

Székely Sarolta
belföld

Felfegyverkezve esett egymásnak két család Ercsiben, 15 embert tartóztatott le a rendőrség

Több éve vitázott a két család, sajátos módját választották annak lerendezésére.

Székely Sarolta
bűnügy

125 km/órával az Árpád hídon, bravó!

A rendőrök 78 ezerre büntették. Az elmúlt hetekben egyébként felére csökkent a hídon a gyorshajtók száma.

Haász János
belföld

A tiltás ellenére palesztinpárti tüntetés van a Szabadság téren

A szervezők kicselezték a rendőrséget beadványukban.

Fődi Kitti
belföld

Tíz embert fogtak el a rendőrök tíz óra alatt a Ferencvárosban

Harminc rendőr razziázott a kerületben.

Székely Sarolta
bűnügy