„Kérdezem, miért is ne lehettem volna Kanadában? Miért is nem tölthetem a szabadidőmet ott, ahol akarom?” – kérdezi a miniszterelnök-helyettes, aki szerint nem problémás, hogy több milliós ajándékutazásokat fogad el állami pénzzel kitömött vállalkozóktól.
A miniszterelnök-helyettes azt mondta, a rendszerváltás óta egy tucatnál biztos többször járt Svédországban vadászni.
Összesen 38 ezer rénszarvast kellett megvizsgálni a betegség miatt.
Az állam szerint túl sokat legelnek.
Tucatjával hullanak a rénszarvasok. Három nap alatt 106-ot gázolt halálra vonat.
Az ereklyét Einar Åmbakk 1640 méteres tengerszint feletti magasságon egy kőhalomból húzta ki.
A világhírű magyar természetfilmes, Török Zoltán még 2005-ben kezdett el a Szibériában élő, nomád evenkikről filmet forgatni, ám az élet közbeszólt. Eltelt 11 év, és egy véletlennek köszönhetően újra itt a lehetőség, hogy az egyik utolsó evenki család feltámassza őseik kultúráját. Már csak egy szarvascsorda kell hozzá.
Feketepiacon adják el a nyelvüket, amit egyes helyeken megesznek.
Frissen levágott rénszarvastetemet huricibáló ötéves srác fényképe alatt estek egymásnak azok, akik szerint ez barbár, és azok, akik szerint ez az élet rendje.
Brit és norvég tudósok vizsgálatai alapján a 2010-ben született borjak testtömege 12 százalékkal kisebb az 1994-ben született állatokénál.
És ezzel el is dőlt a nap legidiótább gerillareklámja címének sorsa.
Lépfene ütötte fel a fejét, a járvány ellen nem tudnak másképpen védekezni. A teljes állomány negyedének kell pusztulnia.
Eddig 90 ember került kórházba, több nyenyec családot is ki kellett telepíteni a környékről.
A lassú televíziózás új csúcsa lehet ez.
A gázolás nem ritka, de ilyen számban nem szokott előfordulni.