Hiába fogadta az edzőteremben Orbán gyúrós Viktor, mégis Kamala Harrist támogatja a volt republikánus Terminátor.
Miközben Donald Trump rasszista kijelentésekkel riogat, a közvélemény-kutatások szerint mégis előretört a kisebbségi szavazók között. Eközben Kamala Harrisnek jó esélye van arra, hogy a fehérek között jobb szavazatarányt érjen el, mint bármelyik demokrata jelölt az elmúlt évtizedekben.
Az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltje tavaly azt mondta, a bevándorlók „megmérgezik az országunk vérét”.
Trump politikai ellenfeleiről azt mondta: „Ki tudja, talán még meg is próbáltak ölni”.
J.D. Vance republikánus jelölt magabiztosabb volt, míg Tim Walz demokrata jelölt őszintébb a kedd esti tévévitán, de az biztos, hogy ennek hatására sem Harris, sem Trump előnye nem nőtt jelentősen.
Erős kijelentését nem sikerült pontos adatokkal alátámasztania.
Több csatatérállamban is hibahatáron belüli, pár százalékos előnyt mérnek Harrisnek, ami sok demokratát aggaszt.
Mark Robinson korábban is ismert volt szélsőséges megnyilvánulásairól, de a CNN által most bemutatott kommentek egy új szintet képviselnek. Esélyei eddig sem voltak túl jók, így a kérdés inkább az, árthat-e a botrány Trumpnak a kulcsfontosságú csatatérállamban.
Németh Zsolt azzal reagált a kritikákra, hogy Kína ideológiai elvárások nélkül ad pénzt, Magyarországnak pedig kell a mentőöv.
Az aláírók között ott van Bush elnök volt kabinetfőnöke is.
A republikánus elnökjelölt szórta az idézhetőbbnél idézhetőbb mondatokat pennsylvaniai kampánygyűlésén.
Új lendület kell, miután Biden visszalépésével a demokraták reményei feléledtek.
A tízparancsolat tantermi kiakasztása egyesek szerint összeegyeztethetetlen a szülők azon jogával, hogy megválasszák, milyen vallás szerint nevelik gyermekeiket.
Trump alelnökjelöltje és „örököse” fiatalabb és okosabb a mesterénél, így akár hosszú időre meghatározhatja a MAGA-mozgalom és a világpolitika alakulását. Ezt a pozíciót a botrányos részletektől sem mentes könyvének köszönheti, amely azt is segít elképzelni, mire lehet számítani tőle a jövőben.
A republikánus jelölt azt is megerősítette, hogy az FBI kihallgatná az ellene elkövetett merényletkísérletről.