Maggie McMuffinnal legalábbis most ez történt.
Az Emirates járata Dubaj és Auckland között megállás nélkül tett meg 14200 kilométert, kicsit több mint 17 óra alatt.
Érthető, mivel néha kigyulladnak maguktól, és elpusztítják a repülőt. Lehetnek fennakadások a gyártóknál emiatt.
A Boeinget 1942-ben gyártották, ötvenszer kellett tankolni.
A Disco 80-nal száguld és 45 percig képes a levegőben maradni. Állítólag!
Egyszerűen ráemelnék a gép törzsére a dobozba előre beülő utasokat. Nyugalom, még csak szabadalmi terv.
Mentsd meg az őserdőt, törölközz a Napba! Kézszárítás emissziómentesen, Varsóban.
A repülőt állítólag még nem hívatta be Szijjártó Péter.
Helyette azt szeretnék, ha a nagy cégek honlapjukon kiírnák riválisaik árait is. :D
24 óra repülései fértek bele egyetlen videóba.
Calgaryban szállt a levegőbe egy rozoga kerti széken egy férfi, hogy promózza a cégét. Eltörte mindkét lábát.
Nekivág a Solar Impulse 2 a Csendes-óceánnak, öt napon át zümmög majd a levegőben, pusztán a Nap energiájától hajtva.