rétvári bence

Azért van kevesebb nő az állami vállalatok igazgatóságában, mert nincs is kevesebb nő az állami vállalatok igazgatóságában

Rétvári Bence államtitkár a frappáns érvelések bajnoka.

Horváth Bence
POLITIKA

Forradalom az oktatásügyi mellébeszélésben: az MSZP mögé bújik a Fidesz

Rétvári szerint azért oké a teljesen elrontott központosítás, mert az MSZP is ezt akarta. Így már mindent értünk!

kasnyikm
oktatás

Nekünk vannak tökös tanáraink

A miskolci Herman Ottó gimnázium törte meg a hallgatást, a tiltakozáshoz azóta több száz iskola csatlakozott. A diákok szerint a tanárok bátorsága miatt. Rég nem volt akkora tüntetés Miskolcon, mint amit most összehoztak.

444.hu
video

Rétvári Bence szerint a kormány mindig kész a párbeszédre

Az EMMI államtitkára kiakadt, amiért a pedagógus szakszervezetek tüntetni készülnek és bojkottálnák a köznevelési kerekasztalt.

Rényi Pál Dániel
oktatás

Rétvári azt ígéri, a harmadára csökken a pedagógusokat érintő bürokrácia

Arról, hogy a pedagógusok tüntetést szerveznek Budapestre, azt mondta: „Magyarország szabad demokrácia, mindenki kifejtheti a véleményét így is.”

Herczeg Márk
oktatás

A vizuális humor nagyágyúi: Rétvári önmagával kerekasztal

VAN remény.

Uj Péter
vicc

A szegényeknek nem jár a családi otthonteremtő kedvezmény

Közmunkások, alacsony keresetűek, GYES-en lévő egyedülálló szülők nem kapnak segítséget az államtól otthonteremtéshez. Miért is kapnának.

Horváth Bence
gazdaság

Rétvári Bence szerint évi 24 ezer forinttal nőnek idén a nyugdíjak

Király András
POLITIKA

Ötletpályázatot indít a kormány egy első világháborús emlékmű építésére

Rétvári Bence államtitkár szerint húszmilliót tettek félre az a központi emlékhely tervezésére.

Botos Tamás
POLITIKA

Eközben egy másik valóságban Rétvári Bence szerint semmi köze Ákoshoz a kormány lépésének

A mobilinternet-előfizetéseket azért mondták fel, mert a kormánynak kötelessége védeni a szólásszabadságot, állítja egy párhuzamos univerzumból az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára.

Király András
politika

Rétvári: Tízmilliárdos kiadással járna a kvótarendszer

Az államtitkár csak az felejtette el, hogy a tavaly menekültstátuszt kapottak számának kétszeresét kellene csak befogadnia az országnak.

Botos Tamás
poltika

Rétvári Bence szerint a kormánynak köszönhető, hogy kijutott a válogatott az Európa-bajnokságra

Parlamenti kérdés lett Kleinheisler Lászlóból.

Botos Tamás
sport

Magyar politikus rég hazudott akkorát, mint Rétvári Bence

Az emberminisztérium államtitkára szerint az utóbbi két évben hatszázezer fővel bővült a magyar középosztály. Ha úgy számoljuk, hogy akire 55 ezernél nagyobb jövedelem jut, az középosztálybeli.

kasnyikm
gazdaság

Két államtitkár, zene, vers és emléktábla is volt a szomori iskola vécéátadóján

kasnyikm
POLITIKA

Rétvári: Kötelező szűrővizsgálatokat a migránsoknak

Botos Tamás
migráció