richter gedeon

Szijjártó Péter az OTP után éppen a Richterre hivatkozva blokkolja Ukrajna támogatását

A külügyminiszter szerint az ukránok 14, a Richter által forgalmazott gyógyszernek akarják visszavonni az engedélyét, amit semmi sem indokol.

Herczeg Márk
háború

Lemondott a Richter igazgatósági elnöke, Bogsch Erik

Vizi E. Szilveszter lesz az utóda.

Herczeg Márk
gazdaság

Feketelisták keringenek Oroszországban működő magyar cégekről

Az OTP, a Mol és a Richter Gedeon mellett kisebb cégek is szerepelnek rajtuk, mind legálisan működnek a nyugati szankciók alatt álló Oroszországban. A feketelisták célja a nyomásgyakorlás: hagyd el Oroszországot! Nálunk ebből nincs erkölcsi hátránya a cégeknek, a lengyeleknél vagy a cseheknél más a helyzet.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

28 milliárd forintos különadót kapott a Richter karácsonyra a kormánytól

Szabadulnak is a gyógyszergyár részvényeitől a befektetők.

Vég Márton
gazdaság

Kivonul Romániából a Richter

A vállalat azoktól az üzletrészektől válik meg, amik nem tartoznak fő tevékenységi körébe.

Vég Márton
gazdaság

Megszavazta a parlament, hogy alapítványokba szervezzék ki a közvagyont

Tizenkét egyetem került ki az állam kezéből az ingatlanvagyonukkal együtt, de részvényeket, birtokokat és palotákat is kiszerveztek.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Visszahívná a Richter méhmióma elleni gyógyszerét az Európai Gyógyszerügynökség

A gyógyszer ritka, de súlyos májkárosodást okozhat.

Neuberger Eszter
gyógyszeripar

Az MCC alapítványa megkapta a Mol és a Richter részvényeit

Még szorosabbra fűzhetik az együttműködést a kormánnyal.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Jelentősen visszaesett a Richter nyeresége a harmadik negyedévben

Így is több mint 9 milliárd forint, de ez 43,4 százalékkal kevesebb, mint 2017 harmadik negyedévében volt.

Király András
gazdaság

Nem kezelhetnek új betegeket a Richter egyik legfontosabb gyógyszerével

Az Európai Gyógyszerügynökség leállította az Esmya használatát, amíg ki nem derítik, hogy májkárosodást okoz-e.

Albert Ákos
Egészségügy

Májkárosodás miatt vizsgálják a Richter egyik legfontosabb gyógyszerét

Négy, a készítménnyel kezelt betegnél is májgyulladást fedeztek fel. A Richter szerint nincs összefüggés.

Albert Ákos
Egészségügy

13 milliárdot nyert a lottón a költségvetés

Ennyi osztalékot tudott kivenni a Szerencsejáték Zrt.-ből. A Mol is majdnem ennyit fizetett, az MVM pedig hétmilliárdot.

Király András
gazdaság

Remek éve volt a Richternek

54 milliárd forint profitot szakított a magyar gyógyszeripari cég, annak ellenére, hogy egyik fő piaca, Oroszország, zuhant.

kasnyikm
gazdaság

Robbanás volt a Richter Gedeon Gyógyszergyárban

Herczeg Márk
baleset

Szárnyal a Richter Gedeon

15 milliárd forint nyereség az első negyedévben.

Markó Ferkó
gazdaság