Orbán Viktor és Rogán Antal nem tudták a tervek szerint felépíteni a kampányt, így most minden bizodalmuk a gyurcsányozásban van. A Fidesz-kampány előkészületei belülről.
Szokatlan eligazítást tartott a miniszter a magyar diplomatáknak augusztus végén.
A kormány, aminek külön minisztere van azzal az egyetlen feladattal, hogy a Fidesz elnökét hatalomban tartsa, most már leplezetlenül kampányol a legnagyobb ellenzéki párt elnöke ellen közpénzből, „tájékoztatási kampány” címén.
A Rogán vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda alá tartozó Digitális Kormányzati Ügynökség kiírásán bizonyultak a legjobbnak.
Az egyik, aki Rogán polgármestersége idején jutott nyomott áron önkormányzati ingatlanokhoz, a helyi kastélyt vette meg, egy másik pedig felvásárolta a környező földeket.
Novák Katalin egy forint jövedelemadót sem fizetett be.
Ezt sejtik a bennfentes szakértők.
A NER elnevezett egy brit filozófusról egy belvárosi vendéglátóhelyet, és kitömte iszonyatosan sok pénzzel. Milyen? Semmilyen. A kávé jó, de a vérnyomást nem az nyomja itt fel.
Több V. kerületi ingatlanhoz is kedvezményes áron jutott hozzá Rogán Antal polgármestersége idején
Visszatérhet a lakásmaffia, és szegény családok veszíthetik el otthonaikat, figyelmeztetnek lakáspolitikával foglalkozó és jogvédő szervezetek a Böröcz László által benyújtott törvényjavaslat veszélyeire.
A Magno Studio nevű, négy főt foglalkoztató cég, ami Rogán Cecília fitneszrendezvényeit is szervezi, jelentős összegeket kapott az állami propagandakeretből.
A Magyar Turisztikai Ügynökség is kapott több mint 10 milliárdot.
Tényleg nagyon várhatta már a teraszok újranyitását!
Egy kormánypárti újságcikkből derült ki, hogy 8 év után elvehetik a főváros hajléktalankórházától az épületet.
Sérült-e Magyarországon a jogállamiság? Ez volt az utóbbi évek egyik nagy kérdése Európában. A kormány szerint a jogállamnak még definíciója sincs. Elméleti vita helyett nézzük meg egy konkrét példán keresztül, hogy a jog-e az úr hazánkban. Magyar jeti, 2. rész.